Tanul, tanít, nyelvészeti kutatómunkát végez, vezeti a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségét (HMIK). És mindezen tevékenysége összefonódva egy egységes cél felé irányul – hogy mentse, ami menthető egy, az önfeladás útjára lépett közösségben.
Az elmúlt időszakban hetente készítettünk olyan tehetséges fiatalokkal interjút, akik céltudatosan és szorgalmasan építik pályájukat, hozzáállásukkal példát mutatnak a korosztályukhoz tartozóknak. Az is közös bennük, hogy valamennyien az anyanyelven való oktatás mellett állnak ki, aminek hasznosságát saját példájuk is bizonyítja. Megszólaltatásuk ötletét a HMIK-nek a magyar tannyelvű oktatás népszerűsítését szolgáló plakátkampánya támasztotta bennünk.
A HMIK tevékenysége a csapatmunkán alapul, de van néhány nélkülözhetetlen egyéniség a csapatban – nem túlzás azt állítani, hogy közülük is kiemelkedően fontos szerep jut az elnökének, Molnár Ljubić Mónikának, aki nélkül bizonyára nem működne olyan eredményesen az ifjúsági szervezet. Az önkéntes munka mellett tanít az eszéki egyetemen, és doktori képzésen vesz részt Budapesten.
Pályafutása a magyarországi menekültségben kezdődött, Siklóson. Itt kezdett általánosba járni, de az utolsó két osztályt már Laskón végezte el. Utána az eszéki magyar iskolaközpont gimnáziumába járt. Élményei, tapasztalatai a középiskolás évekből pozitívak. Eszék után az egyéves pesti előkészítő következett, de mivel nem rajongott a túl nagy és túl zajos városért, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció-magyar szakán kezdte meg a „gólyalétet”. Egyetemi tanulmányai során legfőképpen az motiválta, hogy megszerzett tudását egyszer visszaforgathatja abba a talajba, amelyből ő is kinőtt. Másodévesen gyakornoknak jelentkezett az Új Magyar Képes Újsághoz. Az egyetem elvégzése után már főállásban dolgozott a Képesnél. Itt hatévnyi tapasztalatot szerzett a média területén, amely az egyik szakterülete, és amely szakma a mai napig közel áll a szívéhez.
– Sokat köszönhetek a Képes Újságnak. Egy jó csapat, összetartó munkaközösség tagja lehettem, sok élményben volt részem, és rengeteg ismerőst, érdekes embereket, felbecsülhetetlen értékű kapcsolati tőkét szereztem. És ami a legfontosabb, hogy itthon, magyarul, a közösségemmel foglalkozhattam – mondta Mónika.
Tanársegéd az eszéki egyetemen
Két és fél éve tanársegédként dolgozik az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. Jelenleg nyelvészeti órákat tart. Mint mondta, szívéhez is egyre inkább a nyelvészet áll közelebb. A hallgatók aktivitása pedig még jobban motiválja a munkájában.
– Sok olyan szorgalmas hallgatónk van, akik nem rendelkeznek semmilyen előtudással vagy magyar kötődéssel, mégis nagyon érdekesnek és értékesnek tartják a magyar nyelvet, igyekeznek azt minél magasabb szinten elsajátítani, valamint megismerkedni a kultúránkkal – mondta Mónika. Hozzátette, ez a tanárokat is ösztönzi, akik igyekeznek megtenni mindent a diákok fejlődéséért.
A horvátországi magyar fiatalok nyelvhasználatát kutatja
Munkája mellett doktori képzésen vesz részt a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kutatási területe a horvátországi magyar fiatalok nyelvhasználata.
– Mivel egy nemzet megmaradásának a záloga az anyanyelve, számomra nem volt kérdés, hogy azzal a csoporttal foglalkozzam, amelynek a jövő szempontjából a legfontosabb a szerepe. Ezért kutatom fiataljaink nyelvhasználatát. Mert azon túl, hogy ezzel hozzátehetek valamit a közösségünkről szóló korpuszhoz, bízom benne, hogy egyfajta iránymutatásként is szolgál majd jövőbeli feladataink tervezésénél – fejtette ki Mónika.
Doktori kutatómunkája mellett alelnökként részt vesz a horvátországi Glotta Nyelvi Intézet tevékenységében és egyéb kutatásokban is, amelyek a horvátországi magyarok nyelvhasználatára irányulnak.
Lassan két éve a HMIK élén
Mónika alapító tagja a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségének, ma pedig az elnöki tisztséget tölti be. A szervezet alapításával kapcsolatban megjegyezte, nem kétséges, hogy szükség volt rá, csak azt sajnálja, hogy nem született meg korábban az elhatározás. Mert csupán akarat kérdése volt, néhány elhivatott fiatal kellett hozzá és egy alakuló ülés, ahol megfogalmazták az igényeket, szükségleteket, a problémákat és a lehetőségeket.
– A HMIK már több mint három éve létezik, és jelentősek az eredményeink ahhoz képest, hogy kevesen vagyunk és még kisebb az aktívak tábora. De minden nagy dologhoz idő kell, én pedig úgy érzem, hogy lehet ezt még az eddigieknél is jobban csinálni. Nagyon büszke vagyok, hogy az elejétől kezdve része vagyok a dolognak. Büszke vagyok a csapatra, melynek tagjai a barátaim lettek, az eredményeinkre, rengeteg munka van mögöttünk. Együtt örültünk, mérgelődtünk, dolgoztunk és büszkélkedtünk is egy-egy sikeres projekt után, és minden alkalommal magasabbra helyeztük a lécet, bebizonyítva, hogy lehetetlen márpedig nem létezik, csak akarni kell és dolgozni érte – értékelte Mónika az ifjúsági szervezet tevékenységét.
Kérdésemre, hogy munkája, tanulmányai és önkéntes tevékenysége mellett jut-e ideje saját magára, azt válaszolta, hogyha éppen nincs fontosabb dolga, olyankor is akad némi tanulni, kutatni, megírni valója. Ha 36 órából állna egy nap, azt is meg tudná tölteni teendővel. Ez az életforma rengeteg áldozatot követel, melynek elsősorban a családja látja kárát. Ezért, ha az ideje engedi, akkor szerettei és a barátai körében tartózkodik, vagy egy jó könyv társaságában engedi ki a folyamatos pörgés miatt felgyülemlett gőzt.
Szerencsésnek is érzi magát, hiszen szereti a munkáját, amely a hivatása, és örömmel töltik el az önkéntes vállalások is. Mindez küzdelemmel és lemondásokkal is jár, de ez sem olyan nehéz, ha látja a célját, az értelmét.
{fcomments}