Először csak a magyarországi internetes portálokon írtak róla, aztán már nálunk is egyre több újság foglalkozott a mérgező kaukázusi medvetalppal, állítólag Eszék környékén is megjelent. A horvát állami természetvédelmi hivatal közlése szerint viszont Horvátországban ezt a növényt 2009-ben észlelték a Muraközben, a Mura folyó partján, azóta viszont nem találkoztak vele.
A növény kaukázusi változata nagyon hasonlít a közönséges medvetalpra: szőrös szár, zellerszerű levelek, fehér virágzat jellemzi. A különbség a méretben van: a veszélytelen fajta maximum egy-másfél méteresre nő meg, a kaukázusi „betolakodó” viszont 5-6 méteresre is, 1-2 méter széles levelekkel, 60-80 centi átmérőjű, korongformában burjánzó virágokkal.
Dísznövényből élősködő
A kaukázusi medvetalpat a 19. században botanikus kertekben dísznövényként tartották, mivel dekoratív, lágyszárú növény. A gyorsan szaporodó inváziós faj azonban kivadult a kertekből, és főleg árterületeken, az utak mentén jelent meg. Európa nyugati és északi részén a második világháború után terjedt el, jelenleg főként Nagy-Britanniában, Dániában, Svédországban és Németországban, valamint Magyarországon is észlelték.
A kisebb méretű, közönséges medvetalp elterjedt növény Magyarországon, és bár ez a faj is mérgező, megbetegedést ritkán okoz. Ugyanakkor a Felső-Tisza vidékén az 1980-as években megjelent a Sosnowsky-medvetalp, amely a kaukázusihoz nagyon hasonló, szintén veszélyes gyom.
Égési sérüléseket okozhat
A veszélyes egyedek sok nedvességet igényelnek, elsősorban az árterületeket kedvelik, ahol a víz is terjeszti a magokat. Az állományok felszámolásához több év kell, mert a növény rendkívül gyorsan regenerálódik, ugyanakkor magjai 15 évig is életképesek a talajban.
A kaukázusi medvetalp egész nyáron virágzik, a növény ilyenkor egy furanokumarin nevű mérgező anyagot termel (amint a többi zellerféle is, csak ez a fajta jóval többet). Ennek úgynevezett fototoxikus hatása van, vagyis a bőrre kerülve nagymértékban érzékennyé teszi azt a fényre, és különösen az UV-sugárzásra. Hogy kerülhet a bőrre? A növény nedvével, akár már a finom szőrökkel borított szár megérintésével, de egyébként a levelek, a virágok, a magok is tartalmazzák.
Az azonnali hatás nem ijesztőbb egy csaláncsípésnél, a bőr kipirosodik és viszketni kezd. Ilyenkor kell nagyon gyorsan lemosni szappanos vízzel, különben jön a második fázis: a napfénnyel kapott UV-sugárzás hatására kémiai reakció indul be, 48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető gyulladások, hólyagok nőnek az érintett felületen. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mielőtt még ezek bíborszínű vagy fekete hegekké válnak, amelyek évekig megmaradhatnak. Szembe kerülve átmeneti, rosszabb esetben végleges vakságot is okozhat a méreganyag.
A kaukázusi medvetalp ugyanis hagyományos kiskerti módszerekkel gyakorlatilag kiirthatatlan. Gyökérzete nagyon mélyre nyúlik a földben, ha kivágják, kitépik, egy-másfél hónap alatt képes a gyökérmaradványaiból újra kinőni. A kereskedelmi forgalomban kapható gyomirtók csak a hajtásokkal bánnak el, a gyökerek és a magok túlélnek, utóbbiak még évekig csíraképesek maradnak. A kaukázusi népi hagyomány szerint a medvetalpat vagy ki kell ásni, vagy kivágni, és a gyökér fölé egy nagy kőlapot tenni, amit az újrahajtó növény nem tud sem áttörni, sem kikerülni, és így végül elpusztul.
A növény közelében csak teljesen zárt ruházatban és védőszemüvegben szabad dolgozni! Németországban 2008-ban az év mérgező növényének minősítették, és évente majdnem 13 millió eurót költenek a veszélyes jövevény kordában tartására.
Tőlünk egyelőre távol van, de ha ilyet fedezünk föl, azt azonnal jelentsük az Állami Természetvédelmi Hivatal (www.dzzp.hr) internetes oldalán, vagy közvetlenül az inváziós fajokat nyilvántartó oldalon (www.invazivnevrste.hr ).
{fcomments}
