Lánczi Ágnes 2007 óta a Kossuth Rádió kiemelt szerkesztője. Elsősorban a Határok nélkül és a Tér-idő c. műsorokat szerkeszti és vezeti, másokkal együtt. 1995-ben kezdett dolgozni a Magyar Rádióban, a Petőfi adó Gordiusz szerkesztőségében, amely tudományos ismeretterjesztő műsorokat készített.
Hétfőre a Kárpát expressz című műsort ajánlom. Én csaknem minden reggel megnézem, mert a Határok nélkül szerkesztőjeként érdekes viszontlátni másfajta feldolgozásban, képpel ugyanazon témákat – még ha két-három nappal vagy egy héttel később jelentkeznek is, mint a rádióadás. Színes, érdekes; jó szívvel ajánlom mindenkinek bármely hétköznapra (Duna, 06.00).
Mindig sokat rádióztam, s a műsorok közül a Rádiószínházat szeretem a legjobban. A héten Móricz Zsigmond írásaiból hallhatunk feldolgozást. Kedden este a Sátán következik, Sári László dramaturg megvalósításában (Kossuth Rádió, 21.30). Erre a napra 100 kép a XX. századról címmel magyar ismeretterjesztő sorozatot is ajánlok. Ennek egyik érdekessége, hogy a készítők a világ 440 archívumában 7 millió méter filmből válogattak. A Duna tévét különösen kedvelem gazdag dokumentumfilm-kínálata miatt (Duna, 08.35).
Szerdán a Népzene – fiatalok hangja szórakoztatja a hallgatókat, mely ez alkalommal az erdélyi Mezőség folklórkincseiből válogat. Fiatalok előadásában, rendhagyó feldolgozásban hallhatunk ősi népdalokat (Bartók Rádió, 14.30). A Dunán a Samszán család, Bendl Vera és Letenyei László dokumentumfilmje kötheti le a nézőket, melynek témája: muszlim-keresztény együttélés egy házasságban (Duna, 23.45).
Fekete István Kele című regényének feldolgozását ajánlom csütörtökre. Felnőttnek és gyermeknek egyaránt kedves élménye az olvasmány, a feldolgozás pedig egyike a 90-es években készült, rendkívül igényes alkotásoknak. Napozáshoz is remek (Kossuth Rádió, 15.35)! Régi filmélményem a Fuss, hogy utolérjenek…, Keleti Márton rendező munkája. Remek krimi, parádés szereposztással: Pécsi Sándor, Bodrogi Gyula, Zalatnay Sarolta játékát láthatjuk. Érdekes a tekintetben is, hogy megtudni belőle, négy évtizede hogyan készült egy bűnügyi film; valódi kortörténet (csütörtök, Duna 21.40).
Pénteken tartalmas kikapcsolódást jelenthet a Tér-idő tudományos ismeretterjesztő műsor, amely nemcsak az újdonságokat követi és dolgozza föl akár történetileg, akár tudományos igényességgel, hanem a társadalom- és a természettudományok minden spektrumából válogatnak a kollégák. A szórakozva tanulás klasszikus műsora (Kossuth Rádió, 15.34).
A nagyon korán kelők A mi erdőnk című dokumentumfilmnek örülhetnek szombaton. A soproni erdőket ismerem és szívesen járom; e kiváló film azokat is a természetjárásra ösztönzi, akik még nem derítették föl a környéket (M1, 05.25).
Vasárnap a gyerekeknek ajánlok műsort: a Süsü, a sárkány klasszikus mese, akár olvasva is, noha elsősorban a tévé tette azzá. Egy alkalommal Bécsben, a villamoson magyarul énekelte a főcímdalt egy színes bőrű kislány. Kiderült, hogy fél évet töltöttek Magyarországon az apuka munkája miatt; így tanulta meg kívülről Süsü dalát, ugyanis ez volt a kedvenc meséje (M2, 08.45).














