Szombaton, október 10-én ismét néptáncfesztiválra hívott vendégegyütteseket a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület. A rendezvény célja ezúttal is az volt, hogy az Erdődi-háton és a tágabb térségben működő magyar művészeti csoportok bemutassák hagyományaikat, és kötetlenebb formában találkozzanak egymással.
A Petőfi Sándor nevét viselő kultúregyesület újraalapítására a helybéliek közül is ártatlan áldozatokat szedő háború után került sor. A 2000-ben bejegyzett szervezet létrehozóinak az volt és maradt a célja, hogy összefogják a hegyháti magyarságot, és hogy az egyesület hozzájáruljon az ottani magyarság kulturális örökségének a megőrzéséhez. Az egyesület azóta is aktív szerepet vállal a helyi magyar közösség életében, néptánccsoportja és zenekara pedig számos baranyai és szlavóniai rendezvényen képviselte már Dályhegyet.
A néptáncfesztivál ötlete éppen a fellépések és a vendégszereplések során kialakult kapcsolatokra vezethető vissza. A szervezők olyan találkozót szerettek volna létrehozni, amelyen nemcsak a színpadi bemutatkozás kap hangsúlyt, hanem a beszélgetésre, az ismerkedésre és a baráti kapcsolatok ápolására is jut idő. Az első fesztivált 2018-ban rendezték meg, és 2020 kivételével azóta minden évben megtartották.
Hugyik Imre, az egyesület elnöke elmondta, hogy a nagyobb rendezvények mellett fontosnak tartják az ilyen, családiasabb hangulatú alkalmakat is, amikor a résztvevőknek több lehetőségük nyílik az egymással való kapcsolattartásra.
Az idei programban a házigazdák mellett a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület és a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének együttese mutatkozott be. A műsort a dežanovaci és az újbezdáni kórusok föllépése is színesítette.
A zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával megvalósult rendezvényen részt vett Magdó János eszéki magyar főkonzul és Jankovics Róbert, a HMDK elnöke is.
A dályhegyi fesztivál ismét alkalmat teremtett arra, hogy a térség magyar művelődési egyesületei közösen ápolják hagyományaikat és tovább erősítsék az együttműködést.

















