Kezdőlap Közmédia javallat Havasi János heti ajánlója

Havasi János heti ajánlója

403
Havasi János

Havasi János újságíró, televíziós szerkesztő, az MTVA határon túli tanácsadó testületének, az egy éve alapított Kós Károly Kollégiumnak a titkára. Mint látjuk, szívéhez a dokumentumalkotások állnak a legközelebb.

Elfogult vagyok a dokumentumfilmekkel: a valóság néha felülírja a legfurcsább fikciót is. Írók soha nem tudtak kitalálni olyan történeteket, ami a jelenben vagy a múltban ne esett volna meg. Hétfőn így a Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című dokumentumfilmet, Nagy Dénes alkotását karikáztam be (Duna, 21.05).

Kedden a New York-i World Trade Center ikertornyainak tragédiájára emlékezünk. A nő, aki ott se volt című dokumentumfilm is e szomorú naphoz kapcsolódik. Az olasz mozi arról a hölgyről szól, aki a túlélők mozgalmának élére állt, miközben kiderült róla, hogy ott sem volt az ominózus napon az épületben. A témafelvetésből is látszik, hogy az épületek pusztulása körül még mindig nagyon sok a rejtély, s talán egyszer, sok-sok évtized múlva a valóságra is fény derül (M1, 23.20).

Szerdán délben egy másfajta dokumentumfilmet kapcsolok be: a Balaton-felvidék egyedi tájértékeit. A magyar táj szépségei iránt érdeklődőknek ajánlom. Mindig nagy érdeklődéssel nézem ezeket a filmeket, s a Balaton-felvidék egyébként is a szívem csücske: mediterrán hangulata van, s története, természeti értékei méltóvá teszik, hogy bemutassák a nagyvilágnak is (Duna, 12.20).

Csütörtökön a Szabadság szárnyán – Moka Béla igaz történetéből egy nagyon érdekes sors bontakozik ki. 1971-ben egy margitai atyafi elkötött egy repülőgépet a nagyváradi repülőtérről. Nyugatra emigrált, de a menekülttáborból mégis hazatért. Ceausescu Romániájában annak rendje-módja szerint leülte büntetését. Az emlékfilm e magyar emberről szól, aki a maga módján kívánt szabadulni a diktatúrából (M1, 23.30).

Pénteken megint a dokumentum-mániám kerekedik felül. A Kossuth Rádió nagy erényének tartom, hogy olyan tanulságos történeteket is feldolgoz, amiket sem az irodalomkönyvekben, sem a történelmi tananyagban nem találunk. Egyik ilyen rejtélyes történelmi személyünk: Széchenyi István. A látszat ellenére keveset tudunk róla, így az adás minden bizonnyal tágíthatja ismereteinket (Széchenyi István végnapjai, Kossuth Rádió, 13.06).

A magyar állam a mai napig nem tudott 300 ezer katonáról és civilről elszámolni, neveik az eltűnt rubrikában szerepelnek. A Sírjaik hol domborulnak? című műsort 2006-ban éppen azért kezdtük el, hogy segítsünk a hozzátartozóknak a keresésben (Duna World, szombat 17.40).

Vasárnap egy keserédes vígjátékot nézek meg. A Te rongyos élet Déry Sári színművésznő tragikus életét dolgozza fel. A kommunista rendszer a jeles művészt Almássy gróffal való kapcsolata miatt internálta. Bacsó Péter filmje fikciós eszközökkel állít emléket Dérynek, s kitűnő színészek teszik emlékezetessé az estét (Duna, 21.05).