A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének jóvoltából szeptember 28-án, pénteken a Hunyadi László című opera főpróbáján a határon túli magyarok ingyenesen részt vehettek.
A részvételi lehetőséget szerdán hirdették meg, és másnapra már be is telt az 1200 férőhely, olvasható a Magyar Állami Operaház hivatalos honlapján. Ez azt bizonyítja, hogy a külhoni magyarok szemében is az opera nemzeti kincsnek számít. A telt házas főpróba előtt megkoszorúzták a résztvevők az operaház előterében lévő Erkel-emlékművet, majd a Himnusz eléneklését követően megtekintették a három felvonásos művet.
– Nagyon élvezetes volt az előadás, és a vártnál érdekesebb, nem bántam meg, hogy elmentem. Ha tehetném, még egyszer megnézném – mondta el lapunknak a laskói Lakatos Zoltán.
Röviden a műről
A Hunyady László minden tekintetben klasszikusak számító mű. Zenéjét Erkel Ferenc szerezte, szövegét Egressy Béni írta. A mű ősbemutatóját 1844-ben tartották, és azóta rengetegszer bemutatták. A mostani előadást Szűcs Gábor rendezte, nem hozott szégyent elődeire, fantasztikus előadást vitt színpadra.
A mű hivatalos premierje szeptember 29-én este volt. Az operarajongók a szezonnyitó előadást, nem csak a nézőtérről, hanem az Opera előtti téren felállított kivetítőn is végignézhették, sőt még az interneten, a rádióban és a tévében is élő közvetítésben sugározták a nem mindennapi eseményt.
{fcomment}