A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János által kialakított változat a református egyház alapja.
A reformáció nem egy hirtelen „ötlet” eredményeként született meg. A humanizmus megjelenésével, a pápai hatalom és a római katolikus egyház elvilágiasodásával a 16. századi Európa számos egyházi intézményében és egyetemein megfogalmazódott az egyház megújításának gondolata. Végül Luther Márton (Martin Luther) wittenbergi szerzetes 1517. október 31-i fellépése volt az, ami elindította a reformáció megállíthatatlan folyamatát. Luther 95 tételével eredetileg a búcsúcédulák árusítása ellen lépett fel, és annak teológiai hátterét támadta, nem állt szándékában új vallást alapítani, hanem a meglévő egyházi problémákat szerette volna orvosolni. Luther fellépésének köszönhetően számos hitújító mozgalom indult útjára.
Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb, Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor által kialakított változat a református vallás alapja.
A drávaszögi magyarság számára a 16. században, a török hódoltság évtizedeiben a reformáció olyan mentsvár volt, mely biztosította szellemi felemelkedését és megmaradását. Sztárai Mihály 1544-ben érkezett e vidékre. Külföldi egyetemeken nyert alapos tudásával, gyönyörű énekhangjával, zeneismeretével, írói tehetségével végzett prédikátori munkája következményeként 120 virágzó református gyülekezetet alapított a Drávaszögben és Szlavóniában.
Az egyházközségekben minden évben megemlékeznek a reformáció napjáról.
Lapunk a felújított és a felújítás alatt álló református templomaink fotóival emlékezik erre a napra.







A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.














