Laskó

A Mursaról (Eszékről) a Római Birodalom belsejébe vezető hadi út mentén feküdt. A mostani templomdombon valamikor egy vár állott, amelyet Traianus császár 98 és 119 között építtetett, akkori (latin) neve Albano volt.
A birodalom bukása után nincs semmi hír a településről. A 11. században a pécsváradi apátság birtokaként tűnik fel. 1264-ben Logcho néven szerepel egy oklevélben. Majd 1332-ben Lusko, 1455-ben Lazko, 1471-ben pedig már Lasko-ként említik. Ekkor mezővárosi rangú település. Az 1526-ban Mohács felé vonuló török sereg Eszék irányából vonult végig a vidéken, pusztaságot, lerombolt falvakat hagyott maga után, Laskót sem kímélve. A település azonban gyorsan kiheverte a puszítást. Szinte évről évre növekedett a lakosság lélekszáma. 1570-ben 289 ház után fizettek adót. 1583-ban a szekcsői szandzsák 7 városa közül Laskó volt a legnagyobb, Mohácsot is megelőzte.

A falu neve
Néveredeztető mondája szerint határában vízimalom működött, s annak kereke lassan járt, így azt feltételezik, hogy erről nevezték el előbb Lassúnak, majd Laskónak.

Gazdasága
Duna menti fekvése, dunai kikötője, kedvező kereskedelmi lehetőségei, halászata sok előnyt biztosított az itt élőknek. A XVII. század után, ahogyan a Duna vize messzebbre húzódott, a szárazra vetődött település teljesen elveszítette kereskedelmi fontosságát. Népének a halászat, a gabona- és a szőlőtermesztés, valamint az állattenyésztés adott megélhetést. A múlt századfordulót követően a felemelkedés kísérletei voltak: 1904-ben tejszövetkezetet alapítottak, 1907-ben hitelszövetkezetet hoztak létre. Az 1950-es évek után erősödött Eszék elszívó hatása: sokan az ottani üzemekben, illetve a Bellye Mezőgazdasági-ipari Kombinát üzemegységeiben vállaltak munkát. Ezenkívül a helyi termelőszövetkezet is több család számára nyújtott megélhetési forrást. A 80-as évek után többen konyhakerti növénytermesztésbe fogtak. 

Ács László, Gedeon és Zsigmond
Laskó gazdasági hanyatlása után kulturális jelentősége is csökkent. Lassan elhalványultak szellemi fényei, amelyek a XIX. században az Ácsok laskói megjelenésekor izzottak fel újra. Az atya, László, megírta a falu krónikáját. Az idősebb fiú, Gedeon, Kossuth tábori lelkésze lett a bujdosásban, és több mint ötezer lapnyi naplót hagyott az utókorra, páratlan kortörténeti dokumentumot. Öccse, Zsigmond, Arany János nagykőrösi tanártársa, korának jeles műfordítója, Shakespeare magyar tolmácsolója volt. 

Vallás
Laskó kedvező fekvése folytán mindig a vidék gazdasági, kulturális és egyházi központja volt, ahogyan a történetét feldolgozó korábbi fejezetekből is kiderül.
Ismert, hogy a XV. század elején nagy építkezések folytak a laskói „templomdörömbön”. Fényűző gótikus templomot emeltek, amelynek viharos történelmünk századai után csak néhány köve maradt meg. Az egyik közülük az a sanctuariumot záró kő, amelyre évszámot véstek: 1475. A magyar nyelvterületen ez a korai arab számjegyekkel felírt második legrégebbi ilyen emlék. Laskó ferences kolostora és kőtemploma a környék Mária-tiszteletének központja lett. Olyan búcsújáró hellyé vált, amelyet távoli vidékekről is felkerestek. A Bácska, a Duna és Dráva köze, a Dráván túli szlavóniai települések katolikusai zarándokoltak ide.
A katolikus hitéletnek ez a virágzása 1544-ig, Sztárai Mihály megérkezéséig tartott, aki itt kezdte a reformáció tanainak hirdetését, majd laskói püspökként százhúsz egyházközséget  alapított. A mezőváros mint gazdasági, vallási központ nagy látogatottságával szinte kínálta a lehetőséget, hogy az új vallás papja itt hódítson meg új követőket. A víz melletti település lakossága gyorsan elhagyta régi hitét, és csatlakozott a reformációhoz. Templomukból is kiszorultak azon kevesek, akik kitartottak régi vallásuk mellett, ám a katolikus hitnek mégis akadt kevés követője, akik ápolták és élesztgették a régi Mária-tiszteletet. 

Oktatás
A jómódú mezővárosnak számító Laskón már a reformáció térhódítása előtt olyan iskola működhetett, amely képes volt arra, hogy kedvet ébresszen a magasabb tudományok megszerzésére. A tanítást annak a kolostornak a barátai végezhették, amelynek helyén Sztárai Mihály 1544-ben hirdetni kezdte az evangélium tanait. Ha az áttért lakosság el is űzte a templomdomb régi lakóit, a frátereket, az iskolát és korábbi hírnevét nem számolták fel. 1544-ben Sztárai nemcsak a templomnak lett új pásztora, hanem az iskola is új tanítót kapott. Híre addig is volt a környéken, az új tanok azonban tovább erősítették vonzását. Sztárai éles szemmel észrevette, hogy „a tanulatlan nép oktatására elérkezett a kedvező alkalom”. Sztárai Mihálynak jutott az oroszlánrész abból a szervezőmunkából, amelynek gyümölcse lett a virágzó, a nevezetes Laskaiakat szárnyukra bocsátó iskola.
Laskó iskolájának fénye az alapítását követő évtizedekben világított legmesszebbre, híre akkor jutott legtávolabbra. Ahogy megfogyatkozott a hajdani mezőváros gazdasági jelentősége, az előbbi fénye is egyre halványult. A forgalmas dunai kikötővárosból falusi település lett, ám lakói sohasem fogadták el, hogy iskolájuk megszűnjön. Megtanulták, hogy szellemi javak nélkül végzetes szegénységbe süllyednek. Tanodájuk a túlélés szimbóluma lett. A település iskolája 1964-ig a templomdörömbön, a dombon álló templomhoz simulva fogadta a gyerekeket. A Petőfi Sándor nevét viselő intézmény 1981-ben költözött új épületbe, több mint két évtizedig Várdaróc és Kopács összes felső tagozatos diákja is a magyar tannyelvű iskolába járt.