Regionális médiatalálkozó a gasztronómia jegyében

396
DSC00845

Hetedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a „Papp Laci Kedvenc Ételei Nemzetközi Halászléfőző Média Bajnokságot” a balatoni régió legnagyobb négycsillagos szállodájában, az Azúrban. A kétnapos siófoki versenyen ezúttal 32 csapat indult; a magyarok mellett cseh, horvát és bosnyák médiacsapatok is beneveztek, országos és regionális televíziók, rádiók és újságok csapatai. Közülük a legjobb 12 médiacsapat jut tovább a május 24-én, Sümegen rendezendő Európa-bajnokságra.

Kriják Krisztina, az Új Magyar Képes Újság főszerkesztője és Micheli Tünde főszerkesztő-helyettes már a tavalyi vadpörköltfőző Eb-n elért második helyezésükkel kvalifikálták magukat az idei sümegi  Eb-re.

– Nagyon örültünk a meghívásnak, és szívesen utaztunk el Siófokra, hogy részt vegyünk a versenyen, ahol a külföldieknek kellett kvalifikáltatniuk magukat. Mivel mi tavaly már nyertünk, nem kellett volna főznünk, de ha már ott voltunk, nem hagytuk ki a lehetőséget, és ismét bemutatót tartottunk a párját ritkító kopácsi halpaprikás „műfajából” – mondta el lapunk főszerkesztője, Kriják Krisztina.

A Drávatáj stúdiónak is kvalifikáltatnia kellett magát, mivel tagjai tavaly nem végeztek dobogós helyen. Most azonban Farahó Zsolt és Pajrok Andor a külföldi csapatok csoportjában a legjobbnak bizonyult, ezért ők is ott lesznek a sümegi Eb-n.

– Az első nap pontyból, a másodikon vegyes halból főztünk halpaprikást. Én hagyományos kopácsi halpaprikást készítettem mindkét napon, kopácsi paprikával fűszerezve, ami bizonyára – ez az eredményből is látszik – elnyerte a zsűri tetszését – mondta lapunk munkatársa, Farahó Zsolt.

Horvátországból még a Večernji List és a pélmonostori Baranya Rádió csapata, élén Repić Róberttel, nevezett be a versenyre, mindketten tovább is jutottak az Eb-re. A nemzetközi zsűrinek volt egy horvátországi tagja is, Jánosi Károly nyugalmazott rádiós személyében.

A siófoki országos bajnokságot a Magyar Televízió csapata, Szőlősi Györgyi és Alföldi Zoltán nyerték. Munkatársaink olyan híres médiaszemélyiségekkel főztek együtt, mint Joshi Bharat vagy a Tények csapata, Dudás Ádám és Tatár Csilla, a Jóban-rosszban stábja, az RTL klub munkatársai, a Class FM-esek stb.

Hogy a verseny során elkészült ételek elfogyjanak, arról a szervezők gondoskodtak: a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány segítségével több száz kisgyereket hívtak meg a rendezvényre.

DSC00963

Dudás Ádám, Tatár Csilla, valamint Joshi Bharat és felesége

DSC00941

Alföldi Zoltán, az MTV hiradósa

DSC00962

Brózik Klára, a Jóban rosszban című sorozat Margit doktornője