A csúzai Ádám Lehel és ikertestvére, József az idei nyarat Olaszországban töltötték. Nem nyaralni, hanem dolgozni mentek Verona közelébe. Munkájuk nem volt leányálom: először dohányültetvényen, majd egy gyümölcsösben vállaltak szezonmunkát. Az ott töltött hónapok alatt volt egy kis idejük körülnézni is.
Több alkalommal is készítettünk már interjút olyan személyekkel, akik miután megunták, hogy hazájukban munkanélküliként tengetik életüket, külföldön próbáltak szerencsét. Németország, Ausztria, Írország, Kanada tartoznak a népszerűbb országok közé. Egyesek családostul mentek el, hogy új életet kezdjenek idegenben, mások csupán szezonmunkát vállaltak, és ideiglenesen hagyták el otthonukat.
Közéjük tartozik a csúzai ikerpár, Ádám Lehel és József is. Szakmájukat tekintve mindketten pékek. A kenyérsütést eddig nem volt lehetőségük gyakorolni, munka híján többnyire napszámból igyekeztek megélni. Idén nyáron a szomszédos Olaszországban dolgoztak, így most erről a vidékről is kaphattunk egy kis helyzetképet.
Először dohányültetvényen dolgoztak
– Egy ismerősünkön keresztül jutottunk a lehetőséghez júniusban. Nem gondolkodtunk sokat, azonnal elfogadtuk az ajánlatot, jelentkeztünk a munkaközvetítő ügynökségen, és néhány nap múlva már utaztunk is a Veronához közeli tanyatelepülésre, ahol dohányültetvényen dolgoztunk – mondta Lehel.
Itt egy közös szálláson helyezték el őket. A „munkásbrigád” külföldiekből állt, többnyire szerbekből, és volt néhány magyar is rajtuk kívül. Nem volt heti fizetés, a pénzüket egy összegben kapták meg a munkaszerződésük lejártával. Hetente kérhettek előleget a fizetésből, amelyet utólag levontak.
Költeniük az élelmen kívül nemigen kellett, mivel nagyon kevés szabadidejük volt. Hetente hat napot dolgoztak, ha több munka volt, akkor még vasárnap is. Napi két műszakban, reggel hattól délig, és délután négytől nyolcig, kihagyva ezzel azt a napszakot, amikor a legmelegebb van. Az észak-olaszországi Nogarában bizony iszonyú hőség van nyáron, volt, hogy 48 fokot is mutatott a hőmérő. A dohányültetvényen pedig nincs árnyék, ahova a munkások elbújhatnának.
A gazda, akinél dolgoztak, több mint 100 hektáron termeszti a dohányt, a termést feldolgozza és a dohánygyáraknak adja el. Ezt a hatalmas területet emberi erővel művelik.
Az órabérük 5 euró volt, ami az olaszországi árakhoz képest nem sok. A kenyér 1 euró, a tej 60 cent, a disznó- vagy csirkehús kilója 5 eurótól kezdődik. Ádámék rendszeresen főztek magukra a munkásszálló közös konyháján.
Második munkahelyük gyümölcsös volt
Az augusztus végén kezdődő dohányszüretben már nem vettek részt. Hazajöttek, de nem sokáig voltak itthon, hamarosan ismét hívták őket, ezúttal Poveglianoba, ami szintén Veronához van közel. Itt gyümölcsösben dolgoztak; almát és kivit szüreteltek.
A munka itt még nehezebb volt. A gyümölcsöt egy válltáskába szedték – nyolc órán keresztül bizony nehéz volt cipelni a tízkilós terhet, de azért meg lehetett szokni. A kellemetlen munkavezetőket viszont kevésbé, akik úgy hajtották a munkásokat, mintha rabszolgák volnának.
– A munka nehéz volt eleinte, nem volt egyszerű úgy dolgozni, hogy terelnek, siettetnek. De végül is megszokja az ember, meg persze tanultunk is, hiszen jó szakmunkásokkal dolgoztunk együtt. Számomra ez a munka egy kisebb iskola is volt – mondta József.
A szállás itt katonai barakkhoz hasonlított, tizenegyen aludtak egy helyiségben. Heti hat napot dolgoztak, napi nyolcórás munkaidőben.
Jutott idő városnézésre is
A kellemetlen dolgok ellenére nem bánták meg az olaszországi munkavállalást. Volt egy kevés szabadidejük is, így több szép olasz várost is megnézhettek.
– Megjártuk Vicenzát, Modenát, Triesztet, utóbbinak csodaszép a belvárosa, de különleges élmény volt látni az Adriai-tengert is, hiszen erről az oldalról még nem láttuk – mondta Lehel.
József hozzátette, olyan sokban azért nem különbözik az ottani környezet az itthoni miliőtől – arrafelé is szántóföldeket lehet látni, gyümölcsöseket, farmokat, mint ahogy nálunk is.
– Az ottani életvitel kifejezetten tetszett. Az emberek nem otthon ülnek egész nap, hanem a szabadban vannak, sétálnak, sportolnak. A városok közül Verona tetszett a legjobban – mondta József.
Mivel többnyire a szintén külföldi munkásokkal voltak körülvéve, az olasz nyelvet nem igazán tudták gyakorolni, de ennyi idő alatt azért ragadt rájuk valami.
Abban mindketten egyetértettek, hogy a jövőben is, ha alkalmuk nyílik rá, vállalnának munkát külföldön, hiszen megvan ennek a pozitív oldala is – az ember világot lát és tapasztalatot gyűjt. De persze mindketten annak örülnének a legjobban, ha idehaza kapnának állandó munkát, lehetőleg a szakmájukban.
{fcomments}
