Zágráb: idén is megtartották a nemzetiségi közösségek országos szemléjét

17

A zágrábi Kisebbségi Tanács szervezésében ezúttal november 30-án került sor az országos nemzetiségi folklórszemlére, melyet Andrej Plenković miniszterelnök nyitott meg. A műsorban a Kórógy Magyar Hagyományőrző Egyesület néptánccsoportja képviselte a HMDK-t és magyarságunkat.

A nemzetiségi folklórszemlére a Vatroslav Lisinski Koncertteremben került sor. A program Horvátország legnagyobb szabású kisebbségi kulturális rendezvénye, melynek keretében a közönségnek – köztük rangos tisztségviselőknek – adhatnak ízelítőt nemzeti kulturális örökségükből az országban élő nemzetiségek művelődési egyesületei.

Ami a fellépőket illeti, a horvát LADO táncegyüttes és az ukrán VERHOVYNA kárpátaljai tánccsoport „kiemeltnek” számított, rajtuk kívül tizenhat néptáncegyüttes és népzenekar lépett fel, mindegyik horvátországi nemzeti közösség képviselői ott voltak (albán, bosnyák, Crna Gora-i, cseh, magyar, macedón, német, lengyel, roma, szlovák, szlovén, szerb, olasz, ruszin, ukrán, zsidó).

Magyarságunkat a Kórógy Hagyományőrző Egyesület népi tánccsoportja képviselte.

A HMDK képviseletében részt vett az eseményen Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke, Cserepes Zoltán, a HMDK alelnöke és Csapó Nándor, a Horvát Tudományos és Oktatási Minisztérium nemzetiségi oktatásért felelős igazgatóságának a vezetője is.

A horvát kormány támogatásával megvalósult folklórszemle idei partnerországa Ukrajna volt, az orosz-ukrán háború miatt vállalt szolidaritás kifejezéseként. Mint a megnyitó során elhangzott, a hazánkban élő nemzeti kisebbségek – köztük a száz éve jelen lévő ukrán közösség – jelentős szerepet játszottak az ország fejlődésében és védelmében, ezért Horvátország büszke a kisebbségek magas szintű jogi helyzetére. Ez a rendezvény is annak bizonyítéka, hogy Horvátország sokszínű, toleráns és demokratikus ország, ahol a kisebbségek a horvátokkal együtt építik jövőjüket – hangzott el.

Az országos nemzetiségi szemle főszónoka Andrej Plenković miniszterelnök volt. Beszédében köszönetet mondott a szervezőknek, külön kiemelve Varga Tibort, az országos Kisebbségi Tanács elnökét, és köszöntötte a nemzeti kisebbségek jelen levő képviselőit, valamint a közönség soraiban ülő rangos tisztségviselőket is. Kiemelte, a horvát kormány fontosnak tartja a nemzeti kisebbségeknek a politikai és kulturális életbe való aktív bevonását, valamint a folyamatos együttműködést és támogatást, utóbbit a kabinet az elmúlt években jelentősen megemelte.

– Horvátország azon kevés országok egyike, amely a nemzeti kisebbségek számára parlamenti helyeket biztosít a horvát száborban. Az elmúlt években a politikai életbe való bevonásukat, az operatív együttműködést és a kisebbségek projektjeinek anyagi támogatását, valamint a folyamatos párbeszédet valóban magasabb szintre emeltük, s ez nemcsak a kormány, hanem a teljes parlamenti többség közös politikai akarata – fejtette ki Plenković miniszterelnök, hozzátéve, egyben erős politikai üzenet mindazon országok számára, ahol horvátok élnek, hogy azt a tiszteletet, amelyet tanúsítanak a Horvátországban élő nemzeti kisebbségek iránt, szeretnék, ha a horvát közösségek is megkapnák.

A rendezvényen részt vett Davor Božinović miniszterelnök-helyettes, Nina Obuljen-Koržinek kulturális és Radovan Fuchs oktatási miniszter, valamint Aleksandar Tolnauer, a Kisebbségi Tanács korábbi elnöke is.

Matijević Olivér és Varga Tibor