A HMDK Gazdaköre múlt héten tartotta évi közgyűlését. A tanácskozáson Szabó Attila, a Gazdakör elnöke köszöntötte a vendégeket, majd a múlt évi tevékenységükről készített beszámoló hangzott el.
A szervezet 2016-ban is folytatta a már sikeresnek bizonyult szakmai kirándulások szervezését. Részt vettek a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban megrendezett Agrárgép show, Magyar kert és Szőlészet-borászat kiállításon. Beneveztek az orosházi Hagyományok-Ízek elnevezésű fesztiválra, ahol a gazdakör fiataljai alkottak kolbásztöltő csapatot, és elnyerték a verseny különdíját. Márciusban Egerbe szerveztek tanulmányi kirándulást, itt borászatokat látogattak meg, és megnézték a történelmi város nevezetességeit is.
Május végén a HMDK Gazdakör vállalta a házigazda szerepét a Kárpát-medencei magyar gazdák találkozóján. A kétnapos konferencia keretében a Kárpát-medencében működő gazdaszervezetek képviselői és hat régió magyar gazdái megvitatták az agráriumot érintő legfontosabb kérdéseket, tapasztalatot cseréltek és ellátogattak a térség termelőihez.
Részt vettek a budapesti Vinagora Borgálán. A Magyarok Kenyere program keretében 1500 kg búzát gyűjtöttek, s az ebből készült lisztet magyar tannyelvű iskoláinknak osztották ki. A szervezet borászai tavaly negyedik alkalommal vettek részt a Budapesti Borfesztiválon, melyen egyre nagyobb ismertségre tesznek szert. Szeptemberben elindították a falugazdász programot is. Ugyanebben a hónapban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselőit fogadta a szervezet. Ősszel szakmai továbbképzést indítottak – az ingyenes tanfolyam elvégzése motorfűrész és szegélyvágó fűnyíró használatára jogosítja fel a résztvevőket. Decemberben az 5. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon vettek részt Szabadkán.
A beszámolót követően elhangzott, hogy hasonló programokat terveznek az idei évre is.
A közgyűlésen részt vett Hancsók Szabolcs, a budapesti Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei együttműködésekért felelős referense is, aki felhívta a tagság figyelmét a szeptemberi OMÉK fesztiválra, melyre a magyar fővárosban kerül sor – a rendezvényen Kárpát-medencei gazdakörök mutatkoznak be, két évvel ezelőtt a HMDK Gazdaköre is képviselte magát. (ti)