Várdarócon megújult a Magyar Otthon is

0
100

Az elmúlt négy évben számos felújításra került sor Várdarócon, a napokban fejeződött be a Várdaróc Magyar Kultúregyesület és a HMDK-alapszervezet székházának, a Magyar Otthonnak a felújítása is.

A Várdaróc Magyar Kultúregyesület székhelyproblémáját 2006-ban úgy oldották meg, hogy társadalmi munkával és támogatók segítségével az egykori, rossz állapotban lévő óvoda épületét hozták rendbe. A HMDK-nak köszönhetően így Várdarócon nemcsak a régi iskola, hanem a régi óvoda épületét is sikerült megmenteni az enyészettől. Az épületen azóta kisebb munkálatokat folyamatosan végeztek, de nagyobb felújításra nem volt lehetőség. Idén a HMDK anyagi támogatásával kívül és belül is megszépült az épület.

– Köszönet a HMDK-nak és Jankovics Róbertnek, akire a legnehezebb időszakban is számíthatott az egyesületünk. A székházunk felújítása már nagyon időszerű volt, most tevékenységünkhöz méltó környezetben dolgozhatunk tovább – mondta Micheli Zsolt, a kultúregyesület elnöke.

Az épület felújítását egy kisebb összejövetellel ünnepelték meg.