Ahogy becsapódott a bejárati ajtó, Olga gyomra összeszorult. Elhagyta a férje egy másik nő miatt. Vette a megtakarított pénzüket, vitte az eddigi boldogságukat, hátrahagyva az öt év együtt töltött időt.
Sírni nem bírt, csak állt az albérleti lakásban, karjában a hathónapos kislánya.
Olyan hirtelen történt minden, hogy ép ésszel nem tudta felfogni. Mitévő legyen? Pénze nem volt. Anyjához nem mehetett, mert nem volt hely, húga lakott ott a családjával.
Elkeseredésében észre sem vette, hogy anyósa áll mellette, és csak annyit mond: „Pakolj össze, jöttök hozzám!” Olga próbálta udvariasan visszautasítani a legjobbkor jött ajánlatot, hiszen soha nem szívelték egymást anyósával. A rideg tekintetű asszony a kezét nyújtotta és bátorította Olgát az elhatározásában. Halkan, de mégis kimondta, hogy köszönöm. Kislánya már ott volt nagyanyja ölében, várva az indulást.
Legnagyobb meglepetésére a legtágasabb szobát bocsátotta rendelkezésükre. A vacsora már az asztalon várta, amit jóízűen el is fogyasztottak, és az is furcsa volt, hogy nagyon odafigyelt, hogy egy szoptatós anya mit is ehet.
Olga meghatódva, sírva köszönte meg anyósának a jóindulatát. Soha nem gondolta volna, hogy ez az asszony ilyen is tud lenni. Anyósa közben elmondta, hogy a férfiakban nem mindig lehet megbízni. – Jó embernek neveltem a fiam, és nem gondoltam, hogy férjként és apaként nem fogja megállni a helyét – mondta.
Ahogy múlt az idő, mind közelebb kerültek egymáshoz. Egyszer hármasban sétáltak, amikor régi barátnőjével futottak össze. „Ő az anyám” – mutatta be anyósát…
Már egy év is elmúlt, amikor egy nap váratlanul megjelent a volt férj.
– Anya, ez az új feleségem, Vera. Szeretnénk nálad lenni egy ideig, míg az anyagi helyzetem nem rendeződik.
Olga a szobából hallgatta a párbeszédet, és úgy gondolta, most vége az ő nyugodt életének.
– Sajnos itt, nálam nincs helyetek – szólt hidegen az anyósa. – Itt él a gyereked meg az anyja, akiket te cserbenhagytál. Most te találd fel magad, ahogy tudod, épp úgy, mint ahogy elvártad ezt annak idején a volt feleségedtől…. És becsapta az orruk előtt az ajtót. Olga nem mert megszólalni sem, tudta, hogy egy anyának milyen nehéz lehet most. Fel akarta ajánlani az elköltözésüket, de nem mondott semmit.
– Csináljuk a tortát, holnap az unokám születésnapját ünnepeljük – szólt az anyósa. – Nem érünk rá csevegni.
És mintha mi sem történt volna, keverte a tejszínhabot.
Olgának letelt a szülési szabadsága, és visszament a régi munkahelyére. Nem kellett sok idő, hogy beleszeressen az egyik munkatársába, akivel tudták, hogy egymásnak vannak teremtve.
Anyósával együtt tervezték a házasságkötést és a költözködést.
– Anya, te velünk jössz. Ezentúl is az életem része leszel – mondta határozottan Olga.
Új életet kezdtek egy új családi házban.
Azóta már hét év eltelt. Várják az új kisbabát. Az anyós szeretete és a törődése továbbra is óriási kincs Olga számára.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
