Utcabáloztak a sepseiek

0
69

Pénteken utcabálra került sor Sepsén a helyi HMDK-egyesület szervezésében, amelyen szép számban vettek részt a falu lakosai, hajnalig ropva a táncot.

Sepsén nagy hagyománya van az ún. nőbálnak, amelyet minden évben március 8-a alkalmából szervez meg a HMDK sepsei egyesülete. Sajnos a pandémia idején ezeket a rendezvényeket is szüneteltetni kellett, így a szervezők úgy döntöttek, hogy szabadtéri, nyári utcabálra váltanak, ami tavaly annyira jól sikerült, hogy idén ismét sort kerítettek rá.

– Körülbelül száz fő gyűlt össze, főként fiatalok, aminek különösen örülünk. Ebben a nyári időszakban sok Sepséről elszármazott lakos is hazalátogat, így ők is csatlakoztak, a hangulat pedig nagyon jó volt. Mindenképp szeretnénk hagyományt teremteni az utcabálból – tudtuk meg Prosszer Horvatin Szanellától, az alapszervezet alelnökétől.

Az utcabált a HMDK és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósították meg.

A sepsei egyesületben a munka ezzel nem állt le, hiszen kórusuk, a Népdalkör megalakulása 10. évfordulójának a megünneplésére készülnek.