Ülésezett a Várdaróc Magyar Kultúregyesület

125

Múlt héten tartotta tisztújító közgyűlését a Várdaróc Magyar Kultúregyesület, melyen a szervezet tagjai újraválasztották az aktuális vezetőséget, további négy évre szavaztak Micheli Zsolt elnöknek és Andócsi Róbert alelnöknek bizalmat.

A Várdaróc Kultúregyesület 2005 decemberében alakult meg. Eseményekben gazdag, rendkívül mozgalmas időszak van mögötte. Aktivistái több nagyszabású rendezvényt, eseményt szerveztek az elmúlt évek során. A kultúregyesület vezetői azt mondják, sikerült elérniük azt, ami megalakulásukkor az egyik céljuk volt: fellendítették a falu művelődési életét.

A kultúregyesület elismertségéhez kétség sem fér, ami elsősorban a tagság összefogásának, a hagyományőrzés iránti lelkesedésüknek, valamint önzetlenségüknek köszönhető, teszik mindezt településük jó híréért is.

A múlt héten tartott tisztújító közgyűlésen először az elmúlt évek legfontosabb tevékenységeiről számoltak be: az egyesület tánccsoportjainak a fellépéseiről, a sikeresen megvalósított programokról, valamint a székházon és a tájházon végzett munkálatokról.

Aztán sor került a tisztújításra is, először a kilenctagú elnökséget választották meg, majd ismét a régi/új elnöknek, Micheli Zsoltnak, valamint Andócsi Róbert alelnöknek szavaztak bizalmat.

A közgyűlésen jelen volt Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is, aki elismeréssel szólt az egyesület tevékenységéről, és a HMDK további támogatásáról biztosította őket.