Turi-muri Újbezdánban

69

Pénteken adventi használtruhavásárt szerveztek az újbezdáni művelődési egyesület tagjai a helyi Magyarok Otthonának udvarán. A vásárban a használt ruhaneműkön kívül könyvet, kozmetikumokat és kézműves termékeket is találhattak az érdeklődők.

Az utóbbi időben világszerte egyre népszerűbbek a különböző kirakodóvásárok, melyek alkalmával gazdát cserélhetnek a már megunt tárgyak, ruhadarabok. Ez azontúl, hogy jó alkalom régi dolgaink értékesítésére, sokaknak ennél is többet jelent, hiszen nem mindenki tudja megengedni magának azt, hogy új termékeket vásároljon. Ezt szem előtt tartva szervezték meg az újbezdániak az első, Turi-muri névre keresztelt vásárukat. Az eseményre előzetes egyeztetés után bárki jelentkezhetett eladónak, ennek köszönhetően nemcsak használt ruhák, hanem más tárgyak, termények is gazdát cserélhettek.

– Sajnos a faluban is egyre több az olyan család, melynek tagjai nemigen tudják megengedni maguknak, hogy rendszeresen új dolgokat vásároljanak. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy egy karácsonyi vásár keretében lehetőséget biztosítunk a használt ruhák értékesítésére, csereberéjére is. Az ötlet jónak bizonyult, mivel eladói és vásárlói részről is volt érdeklődés – mondta Gál Lívia Rita ötletgazda, aki elmondta, hogy a jövőt illetően is terveznek hasonló akciókat.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.