„Továbbra is rendelkezésre állok, ha szükség lesz rám”

– Búcsúzik De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul

0
51

Magyarország eszéki főkonzulátusán töltött be hat éven keresztül főkonzuli tisztséget De Blasio Antonio. Megbízatását küldetésnek érezte, egyik fő feladatának pedig a horvátországi magyarság egységének a megvalósítását tekintette. Lapunknak nyilatkozva értékelte az elmúlt éveket.

De Blasio Antonio a rendszerváltás idején kezdett politikával foglalkozni. 1989-90-től a Fidesz pécsi szervezetének egyik alapító tagjaként tartják számon. A ’90-es évektől kezdve egészen 2006-ig részt vett Pécs város vezetésében önkormányzati képviselőként, és néhány évig a Baranya Megyei Közgyűlés tagja is volt. 2006-ban került Brüsszelbe. Európai parlamenti képviselői tapasztalatait eszéki főkonzulként is hasznosítani tudta. 

– Főkonzul úr, mandátuma végéhez közeledve hogyan értékelné az elmúlt időszakot?

– Ha az ember össze akarná foglalni ezt a hat évet, valószínűleg sokkal hosszabb időbe telne, ezért itt csak „szemelvényeket”, apró kis élményeket oszthatok meg. Talán a legfontosabb az, hogy én mindig küldetésemnek éreztem itteni megbízatásomat. Hatalmas megtiszteltetés egy ember számára, hogy az országát, a nemzetét képviselheti, és hatalmas felelősség a nemzetpolitikát képviselni egy idegen országban. Hála istennek, itt, Horvátországban azért sokkal könnyebb helyzetem volt, mint akár romániai, erdélyi, székelyföldi, ukrajnai kollégáimnak, akiknek jóval több feladatuk van, amikor a helybéli magyarság ügyeiről, érdekérvényesítéséről van szó az ottani vezetőkkel folytatott tárgyalások során. Nekem, úgy vélem, nagy felelősséggel és nagy megtiszteltetéssel, de mégis aránylag könnyű feladatom volt, hiszen a horvátországi magyarság, úgy gondolom, kiemelkedően jó helyzetben van a többségi nemzethez való viszonyát tekintve, s ez mind az országos, mind a helyi politikára igaz.

– Ha ki kellene emelnie egy mozzanatot az itt töltött időszakból, melyik lenne az?

– Ideérkezésemkor meglehetősen megosztott volt a horvátországi magyarság. Két szervezet létezett, az egyik a magyar kormány hivatalos partnerszervezete volt és ma is az, ez a HMDK, illetve volt egy szervezet, amelyik akkor szorosabban kapcsolódott a horvát kormányhoz, valamint a korábbi baloldali magyar kormányokhoz. Ők meglehetősen gyanakodva fogadtak engem, hiszen köztudott, hogy én 89 óta letettem a voksomat egy párt mellett, melynek keretében politizáltam, és a politikából kerültem ide.

A másik szervezet távolságtartása abból is kitűnt, hogy soha nem kaptam semmilyen rendezvényükre meghívót, egyet kivéve, egy március 15-i rendezvényükről van szó, amit valószínűleg be fogok kereteztetni. Ez olyan „kirívó” volt, ami sem előtte, sem utána nem történt meg. Mondhatnám azt is, hogy mint személy büszke vagyok rá, azonban mint Magyarország képviselője, úgy gondolom, meglehetősen nagy hibát követett el az, aki nem a magyar főkonzult látta bennem, hanem egy másik oldalról jövő politikust.

– Nagy változások zajlottak le a horvátországi magyarság életében az elmúlt időszakban. Ön miként látta ezt a folyamatot?

– Amikor idejöttem, volt egy olyan feladatom, hogy próbáljam meg a magyarságot egy kicsit összekovácsolni, megszüntetni a széthúzást, segíteni abban, hogy a magyarság egy irányba menjen. Úgy gondolom, ez nem csupán, vagy nem politikai kérdés. Igenis, az egy adott országban élő magyar nemzetiségű népcsoportnak látnia kell, tudnia kell, melyek azok a pontok, amelyekben közösen kell fellépni, egy irányba kell menni. Régi mondás, hogy „oszd meg és uralkodj!”, és noha a horvátországi magyarságnak nincsenek olyan jellegű problémái, mint amilyenek a Kárpát-medence más régióiban vannak, ennek ellenére a megosztottság oda vezethet, hogy sokkal kevesebbet tud elérni a többségi nemzetnél, mint hogyha egységesen lép fel. Ma már látható a változás, az itteni magyarság egy irányba húz, ami számos olyan eredménnyel is jár, hogy sokkal több lehetőséget kap fejlesztésekre, új programok indítására, s én azt hiszem, ez mindenkinek az érdeke, attól függetlenül, hogy politikailag mit gondol, melyik oldalon áll.

– Mit tanácsolna az utódjának?

– Hála istennek úgy néz ki, hogy a főkonzulátuson lesz egy vezető konzul a jövőben és lesz egy főkonzul. A vezető konzul, aki augusztus elején foglalja el a helyét, már járt itt, találkozott az itteni magyarság képviselőivel, illetve azokkal, akikkel szorosabb barátságot kötöttem itt-tartózkodásom alatt. Igyekszem utódaimnak segíteni a kapcsolatok létrehozásában, és természetesen akkor, ha bármiféle szükség lesz rám a kapcsolatokat vagy a tanácsadást illetően, nem leszek messze, Pécsett van az otthonom, mindig rendelkezésre fogok állni. Ezt az itteni barátaimnak is elmondtam, hisz ezeket a szálakat nem lehet elfelejteni, elvágni, úgy gondolom, hogy a hat év barátságai, kapcsolatai életem végéig meg fognak maradni.

– Hogyan folytatódik a pályafutása a baranyai megyeszékhelyen?

– Egyelőre nem tudom, hogy milyen feladatom lesz, vagy kapok-e feladatot. Mielőtt betöltöttem volna az itteni tisztségemet, több mint harminc éven át egy egészségügyi világszervezet-programban dolgoztam, amit azóta se hagytam abba, azóta is igyekszem segíteni az otthon maradt kollégákat. Van egy Kárpát-medencei egyesületünk Egészséges Városok címmel, amelyikben továbbra is dolgozom majd, de hát erre inkább hobbiként tekintek. Emellett szeptemberben elérem a nyugdíjkorhatárt, ám  remélhetőleg nem egy tétlen nyugdíjas leszek, és természetesen akár a városi, akár a megyei politikában, szakmai munkában szívesen részt veszek, de bármilyen más, a határon túli országok vonatkozásában is, ha feladatot kapok, szívesen segítek.

– Végezetül mit üzen a horvátországi magyarságnak?

– A horvátországi magyarságnak ugyanazt üzenem, mint amit miniszterelnök úr a tusnádfürdői előadását követő beszélgetés végén mondott; „Ne féljetek! Ne féljetek magyarnak lenni, igenis mindig álljatok ki a magyarságotok mellett, és az eredményre fog vezetni!”