Anna tizenhét évig hitte, az a biztonság, hogy házasságban él. Ezt tanították, ezt nevelték belé a szülei. Ezt látta otthon, így ezt tartotta követendő példának. Hogy mindenáron együtt kell maradni, és tűzön-vízen át, jóban-rosszban, míg a halál el nem választ…
Ez biztosan működik is egy olyan ember esetében, aki beletörődik a sorsába, elfogadja azt, ami jutott neki, nem akar javítani a dolgokon.
Anna megfelelt az elvárásoknak, pontosan beleillett abba a képbe, amit az átlagos emberekről alkottak.
Ám fogalma sem volt, milyen szerelmesnek lenni. Nem tudta, milyen az, amikor egy férfi istennőnek tartja. Nem kapott soha törődést, figyelmet.
Sokévi házasság után aztán megismerte Tamást, az új kollégáját. Az első pillanattól kezdve valami feszültséget érzett, szinte szikrázott a levegő, ha ott volt a közelében.
Amikor egyszer kettesben lehettek, Tamás is bevallotta, hogy ő is érzi a „kémiát”. De nem volt tolakodó. Megdicsérte a ruháját, észrevette az új frizuráját.
Aztán egy szép napon sor került a randira is: egy étterembe mentek, rendeltek egy üveg bort, hogy oldódjanak a gátlások és könnyebben menjen a beszélgetés. Anna talán a bornak is köszönhette, hogy olyan dolgokról beszélt, amilyenekről másnak sohasem szokott, még a legjobb barátnőjének sem.
Kipakolt a házasságáról, elárulta neki, hogy arra sem emlékszik, mikor csókolózott utoljára.
Tamás némán hallgatta és elmondta, soha nem kezdett ki férjes asszonnyal. A találkára is azért jött el, mert érez valami elfojthatatlan vonzódást iránta.
A döntés Anna kezében volt, neki kellett választania: maradjon a biztonságosnak tartott, kívülállók által boldognak hitt házasságban, vagy induljon el egy ismeretlen úton, amiről nem tudni, hová vezet.
Anna az utóbbit választotta. Elege volt abból a sok évből, amit másokért élt. Rádöbbent, hogy soha nem volt boldog, hanem csak azok, akiknek teljesítette az elvárásait.
A döntése mindenkit felháborított. A férje megdöbbent, a szülei teljesen kiakadtak, azt mondták, hogy elment az esze. Az utóbbiban igazuk is volt, hiszen végre nem az eszére, hanem a szívére hallgatott, amikor beadta a válókeresetet.
Nem Tamás miatt döntött így, nem miatta vált el. Az csak rávilágított arra a kérdésre, hogy tudja-e, milyen boldognak lenni. Anna ráeszmélt, nem attól lesz boldog, hogy mindenkit azzá tesz, hogy kielégíti mások igényeit, megvalósítja mások álmait.
Vágyainak engedelmeskedve élete legjobb döntését hozta. A világa immár nem mások körül forog, hanem ő van a középpontban.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
