Amikor Tibor összeházasodott Evával, óvatosan végigmérte a jövendőbeli anyósát. Sok történetet és panaszt hallott a barátaitól a „gonosz anyósról“, és azt hitte, hogy ez valamilyen közös vonásuk. Az anyósokat általában vagy nem kedvelik, vagy előítéletesek velük szemben.
Éva anyja egyedülálló volt, és egy idő eltelte után sem tűnt „veszélyesnek“. Természetesen mindennap felhívta a lányát.
Aztán megszületett az első gyerekük. Tibor azt gondolta, hogy most valószínűleg nyakra-főre megjelenik majd, hogy kioktassa a fiatalokat, de nem így történt. Vásárolt egy babakocsit tele pelenkával, és csendesen eltűnt. Amikor Évának szüksége volt segítségre, vagy valami sürgős dolga akadt, mindig számíthatott az édesanyjára.
Még tartott a nyár, és Tibornak egy nagyszerű ötlete támadt. Azt javasolta a feleségének, hogy menjenek el együtt a tengerre, és ezúttal hagyják a gyereket az anyósnál, hiszen úgyis egyedül van.
Éva csak annyit mondott, hogy ezt Tibor beszélje meg az anyjával.
Tibor el is ment az anyósához. Amíg főtt a kávé, gyorsan elő is adta, hogy bizonyára jó lenne, ha az unokája nála töltené a nyár egy részét, ők pedig ezalatt kipihennék magukat és lazítanának a tengerparton.
Az anyós figyelmesen végighallgatta Tibort, és így válaszolt:
– Természetesen nem esne nehezemre nyáron magamhoz venni azt imádott unokámat, de gondolj bele, fiam, mit veszítenél te ezzel? Mikor lesz még egyszer lehetőség arra, hogy a hároméves gyereket elvigyétek a tengerre? Csak ebben az évben. Mert egy év múlva már négyéves lesz. És örökre megváltozik a gyerekkel való kapcsolat azzal, hogy „lepasszolják” a nagyihoz. Tizenöt év múlva majd a nagyfiú már nem a szüleivel akar menni a tengerre, mert ott lesznek a barátok. Az első közös nyaralásra mindig emlékezni fog, amikor kagylókat, csigákat gyűjtögettetek a tengerparton, amikor homokvárat építettetek. Elsősorban a szülő dolga, hogy megmutassa neki a tengert.
Az anyós az emlékeiben kutatva azt is elmondta, hogy őt is mindig a nagyszülőkhöz vitték falura nyaranta. Rengeteg szép élményben volt része, de az apját olyan ritkán látta, hogy szinte nem is emlékszik rá. Állandóan dolgozott, és mire hazaért, ő már aludt, mire pedig felébredt, már elment a munkába. Aztán egyszer szívrohamot kapott, és kiderült, hogy semmilyen közös emlékük nem maradt. Elsiratta anélkül, hogy tudta volna, milyen is volt az apja.
Tibor figyelmesen hallgatta az anyósát, és rádöbbent, hogy milyen bölcs is ez az asszony, talán ezért is kedveli. Megkönnyebbülve köszönt el tőle. Lázasan készülődtek a tengerre mindhárman, és nem is gondolta volna, hogy a hároméves fia milyen csillogó szemekkel vette tudomásul, hogy ő nem marad le a családi nyaralásról.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
