A HMDK kopácsi alapszervezete keretében működő hagyományőrző műhely múlt szombaton tartotta legutóbbi foglalkozását Télvíz idején címmel, melyen a téli falusi hagyományok, farsangi népszokások bemutatásán volt a hangsúly.
A kopácsi HMDK-alapszervezet olyan műhelyt indított tavaly az advent kezdetén a helyi általános és középiskolás diákok részére, amelynek tevékenységi körébe gyakorlatilag minden belefér, ami a hagyományőrzéshez köthető. Az aktivitásba valamennyi kopácsi pedagógust is bevonták, így a fiatalokkal több szakember foglalkozhat egyszerre, ráadásul a tematika is sokkal szélesebb körű.
Míg az első foglalkozások tematikája az advent és a karácsonyi ünnepkör volt, a legutóbbit a téli hagyományok, farsangi népszokások jegyében rendezték.

A Télvíz idején nevet viselő műhelyre február 12-én került sor, a kopácsi HMDK-alapszervezet székházában.
– A program részét képezte egy bemutató régi fényképekből, melyeken a téli hagyományok, a disznótorok, maszkabálok, varródélutánok egy-egy pillanatát örökítették meg, közben falunk idősebb asszonyai meséltek is ezekről az eseményekről a közönségnek. Ezenkívül farsangi dalokat tanultunk, régi szokásokról meséltünk, kukoricát morzsoltunk, csutkavárat építettünk, a kopácsi népi motívumokat is újraalkottuk. A résztvevőket frissen sült pogácsával vendégeltük meg – mondta Facskó Mónika, az alapszervezet alelnöke, mindenkinek megköszönve a részvételt.

Hozzátette, programjuk jövő héten folytatódik, amikor a helyi sportegyesülettel közösen farsangi felvonulást rendeznek.
A kopácsi hagyományőrző műhely vezetői azt tervezik, hogy a falu valamennyi egyesületének munkájával megismertetik a fiatalokat.
A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.