Szórványkonferencia vendégelőadókkal

0
355

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) negyedik éve szervez többnapos szórványkonferenciát Omišban, amelyen a HMDK kisközösségekben működő szervezeteinek képviselői, valamint az ernyőszervezet munkatársai vesznek részt. Az idei konferenciának vendégelőadói is voltak: Vladimir Bilek, a horvátországi csehek és szlovákok parlamenti képviselője, a horvát szábor kisebbségi frakciójának elnöke és Ana-Maria Štruml-Tuček, a Cseh Szövetség elnöke.

A szórványmagyarsághoz tartozók az utolsó bástyái a magyar kultúrának, a HMDK mindenben támogatja őket, és ezért tartja fontosnak minden évben megrendezni a szórványkonferenciát. A tengermelléktől a Nyugat-Szlavóniáig terjedő „sávban” működő magyar szervezeteink vezetőinek és a HMDK-központ munkatársai részvételével zajló többnapos konferencia célja az volt, hogy az egyesületek megismerjék egymást, egymás munkáját, tapasztalatot cseréljenek, valamint hogy tájékoztatást kapjanak a pályázati lehetőségekről, az aktuális programokról.

Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, a HMDK elnöke előadásában a szervezet elmúlt időszakban megvalósított eredményeiről szólt, és ismertette a jövőbeli terveket, célkitűzéseket. Hangsúlyozta, hogy a HMDK-nak minden magyar közösség egyaránt fontos, különböző identitásőrző programokkal erősíti őket, valamint a tömbben működő egyesületekkel való kapcsolatukat is segíti. Szórványban a magyarság életének legfőbb területe a kulturális-művelődési tevékenység, amelyhez a HMDK minden segítséget megad az ottani egyesületeknek.

Az idei év legnagyobb eredményeként értékelte a választások sikerét, az elmúlt évek munkájával, kiváló teljesítményével sikerült elérni, hogy először indulhatott egyetlen jelölt a magyar kisebbségnek garantált egy képviselői helyért, ilyenre a horvátországi magyarság eddigi történetében még nem volt példa.

Idén a HMDK jelöltjei rekordszámú aláírást gyűjtöttek össze, korábban még megközelítőleg sem sikerült összeszednie senkinek ennyit. Ez a rendkívüli mértékű támogatás július 5-én, a választások napján is folytatódott, Jankovics Róbert a négy évvel ezelőtti csúcsnak számító szavazatszámnál most még több voksot kapott.

Jankovics Róbert szólt a magyar szervezetek számára horvát állami forrásból nyújtott idei rekordnagyságú támogatásról, valamint arról is, hogy a zágrábi Kisebbségi Tanács a rendkívüli helyzetre való tekintettel módosította a pályázati kritériumokat. Elemezte azokat a programokat is, amelyeket a Magyar Kormány partnereiként valósítanak meg. A HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája alapján Magyarország kormánya komoly segítséget nyújtott/nyújt a horvátországi magyarságnak.
Szólt az elmúlt években elért beruházásokról és a következő időszakra tervezettekről is.

A következő időszakra vonatkozóan elmondta, ő a legfontosabbnak a horvát kormánynak a nemzeti kisebbségekre vonatkozó operatív programját tekinti, ez még nem készült el, az eddiginek köszönhetően az elmúlt négyéves időszakban is számos beruházás, program valósult meg, és több, a magyarságunk számára lényeges probléma oldódott meg.

Ezek után a jövő évi népszámlálás és az önkormányzati választások fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyekkel a HMDK kiemelten fog foglalkozni.

Vladimir Bileknek, a horvátországi csehek és szlovákok parlamenti képviselőjének, a horvát szábor kisebbségi frakciója elnökének a tartalmas előadására a konferencia következő napján került sor. Először gratulált a HMDK-nak és Jankovics Róbertnek a választási győzelemhez és ahhoz, hogy a magyarok részvételi aránya a legnagyobb volt, szerinte mindez a magyarság parlamenti képviselője rendkívüli munkájának az eredménye. Kulcsfontosságú szerepet kapott azzal is, hogy magyarságunk parlamenti képviselőjét a horvát országgyűlés mandátumvizsgáló és mentelmi jogi bizottsága elnökének választották, mondta Bilek. Kettejük szoros együttműködéséről is beszélt.

Bilek ecsetelte a következő időszak legfontosabb feladatait, a kisebbségeket is érintő törvények meghozataláról is részletesebben szólt, valamint a népszámlálás jelentőségét is hangsúlyozta, amelynek az eredménye a jövőben ki fog hatni jogaink érvényesítésére.

Ana-Maria Štruml-Tuček, a Cseh Szövetség elnöke részletesen bemutatta a cseh kisebbséget, a szervezetüket, a felépítését és tevékenységét, és szólt a Jednota kiadóvállalat működéséről, illetve kiadványaikról.

A százéves múlttal rendelkező Cseh Szövetség egyesíti a horvátországi cseh nemzeti kisebbség tagjait. A Cseh Szövetségnek 30 tagszervezete van, központjuk pedig Daruváron található. Több tánccsoportjuk, énekkaruk és zenekaruk működik, jelentős a színjátszás is, így évente megrendezik a többnapos színházi találkozót. A Jednota hetilap első száma 1946-ban látott napvilágot, azóta rendszeres a megjelenése. Idővel, 1965-től a hetilap szerkesztősége kiadóvállalattá avanzsált, a hetilap mellett gyereklapot, évkönyvet és egyéb kiadványokat jelentetnek meg.

A konferencián, amelyet a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósítottak meg, a résztvevő magyar szervezetek vezetői beszámoltak tevékenységükről, programjaikról, a problémáikat is megosztották, valamint mindannyian köszönetet mondtak a HMDK-nak, amelytől minden segítséget megkapnak céljaik megvalósításához. A tanácskozás arra is jó volt, hogy a szervezetek képviselői egymással is megoszthatták tapasztalataikat, ötleteiket.