Szebbé tették a beteg gyerekek karácsonyát

1131
Karácsony előtt a csúzai és vörösmarti óvodások az eszéki kórház gyerekosztályára látogattak, hogy műsorral és ajándékokkal kedveskedjenek azoknak a társaiknak, akik nem tölthették otthon az ünnepeket.

Nem volt igazán boldog karácsonyuk azoknak a gyerekeknek, akik betegségük miatt az ünnepeket nem az otthon melegében, családi körben töltötték, hanem az eszéki kórház falai között.

Az ő karácsonyukat tették egy kicsivel bensőségesebbé a csúzai és vörösmarti óvodások december 23-án, amikor a kórház gyerekosztályára látogattak nevelőik, valamint a télapó kíséretében, ahol táncos-verses gyerekműsorral és ajándékokkal kedveskedtek a gyengélkedőknek.

A csomagokat a csúzai helyi választmány, Kollár Lajos, a Pinkert pincészet, az Assist Trend Papír Kft., Sipos József és Hrvoje Matijević támogatásának köszönhetően állították össze. Az eszéki magyar iskolaközpont az óvodáscsoport Eszékre szállításával járult hozzá az akcióhoz, Simits Ernő pedig a télapó szerepét vállalta el.

Az előadás után körbejárták a kórházi szobákat, és kiosztották a csomagokat.

– Sajnos súlyos betegségben szenvedő gyerekek is voltak a kórházban, megható volt látni az örömöt az arcukon – nyilatkozta lapunknak Pinkert Renáta csúzai óvónő, az akció ötletgazdája.

Hozzátette, néhány magyar nyelvű könyvet is szeretne ajándékozni az eszéki gyógyintézetnek, mivel magyar gyerekek is fekszenek ott.

Renáta elmondta, a jótékonykodás másik célja az volt, hogy az óvodás gyerekek ezáltal fejlesszék szociálisan érzékeny oldalukat, és megtanulják, milyen fontos a szeretet, az adakozás, az önzetlenség és az empátia.