„Számunkra az a legnagyobb elismerés, ha a kuncsaft elégedett“

0
140

Vidaković Tibor 25 éve dolgozik a fodrászszakmában, számos szakmai megmérettetésen vett részt versenyzőként és zsűritagként, és ő vezeti a Sofija fodrászatot Eszéken. Sokan járnak ide Baranyából is, hogy a környék egyik legjobb fodrászmesterével készíttessék el frizurájukat a hétköznapokra, ünnepi alkalmakra, vagy életük legfontosabb eseményére, az esküvőre.

Eszék–Rétfalu szívében, a Petőfi utcában működik a Sofija fodrászszalon, már több mint harminc éve.

A szalont a magyar családból származó Vidaković Szófia nyitotta. Később fia, Tibor vette át az üzlet vezetését, aki az évek során a fodrászszakma egyik legjobbikává vált.

Vidaković Tibor

Pályaválasztása idején a szakácsmesterség is érdekelte, hogy fodrász lett, abban nagy szerepe volt édesanyja vállalkozásának. Ezen a területen folyatta tanulmányait, közben saját stúdiójuk mellett más fodrászszalonokban is megfordult gyakornokként.

Fodrászversenyekre járt, később zsűritagként vett részt a szakma hazai és nemzetközi megmérettetésein. Mindig szívén viselte a pályafutásuk kezdetén lévő fodrászok felkarolását, több alkalommal segített fiatal fodrászoknak a világbajnokságra való felkészülésben.

Tibor ma is aktívan jelen van a fodrászat világában mind Eszéken, mind a régióban. Vezetőségi tagja, alelnöke a kisiparosok egyesületének Eszéken, számos szépségstúdióval működik együtt és jótékonysági akciókban is részt vesz. Már évek óta szilvesztereste az Eszék főterén közlekedő „karácsonyi villamoson“ utazókat ingyen frizurával ajándékozzák meg.

– A fodrászszakmában a siker feltétele, hogy folyamatosan fejlesszük magunkat, mindig naprakészek legyünk a legújabb trendeket illetően, ezenkívül a kreativitás is nélkülözhetetlen – mondta az eszéki fodrász, hozzátéve, számukra az a legnagyobb elismerés, ha a kuncsaft elégedetten hagyja el a szalont.

“Fontos, hogy a frizura passzoljon a viselőjéhez”

A Sofija fodrászstúdióban nőkkel és férfiakkal egyaránt foglalkoznak, de kuncsaftjaik jelentős része a szebbik nemhez tartozik. Ami a mai igényeket illeti, mondja Tibor, hajszín terén leginkább a lágyabb pasztellszínek a népszerűek. Örömmel tesznek eleget a kuncsaft kérésének, ha afro-frizurát szeretne, és természetesen megpróbálnak minden óhajt teljesíteni.

– Azt mindig szem előtt tartjuk, hogy a frizura „passzoljon” a viselőjéhez, ezért igyekszünk tanácsokkal is ellátni a kuncsaftot, ha például olyan hajviseletet szeretne, ami nem illene hozzá – nyilatkozta lapunknak Tibor.

Azt is megtudtuk tőle, legszívesebben alkalmi frizurákat készít, bálokra vagy lakodalmakra. Ekkor engedheti el leginkább a fantáziáját, s készíthet igazán különleges hajkoronát kuncsaftjainak, örömet szerezve nekik életük fontos pillanataiban, fordulópontján.

A vendégek magyarul is beszélhetnek a fodrászokkal

Sok magyar vendég érkezik a rétfalusi szalonba Baranyából, akik elsősorban a minőségi munka miatt térnek be ide, de azért is, mert magyarul beszélhetnek az alkalmazottakkal. Tibor egy várdaróci magyar fodrászlányt foglalkoztat maga mellett, Szalai Évát, aki még gyakornokként került ide, és hat éve erősíti a csapatot.

A fodrászműhely vezetőjétől megtudtuk, már 25 éve dolgozik a szakmájában.

– Ennyi idő alatt sok minden történt, sokat tanultam, s eljutottam arra a szintre, hogy igazán élvezem a munkám, és nem félek attól, hogy nem tudok eleget tenni a kuncsaftok kérésének – mondta Tibor, hozzátéve, az édesanyja által nyitott szalont mostanra sikerült felszerelnie és szépen berendeznie, ahova örömmel ülnek be az emberek.