Pataki Julianna is egy volt a tizenhat népviseletbe öltözött Juliska között, akikről 1944 őszén, a leventelányok eskütételén fénykép készült. Nem sokkal a kiskőszegi ütközet előtt tartották az ünnepélyt, de a mosolygós arcú fiatalok csillogó szeme nem árulkodik arról, milyen nehéz történelmi korban nőttek fel.
Régi fényképet kaptunk a karancsi Pataki Juliannától, melyet gyerekkorából őriz. A csoportkép szülőfalujában, Sepsén készült, első látásra népviseletbe öltözött lányokat és fiúkat látni rajta – guggoló, ülő, földön álló és valamilyen magaslaton ágaskodó sorok, hogy mindenki látsszon a beállított fényképen. Merthogy akkor még, 1944-ben ilyen sok fiatal volt Sepsén.
A fénykép egyik érdekessége – tudtam meg Julis nénitől –, hogy a rajta szereplő ifjúság egytől egyig lány, a női és férfi népviseletbe öltözöttek is.
A fotó a sepsei leventelányok eskütételén készült. Minthogy leventelányok által rendezett műsorról volt szó, a népitánc-előadáson és felvonuláson a fiúk szerepét is lányok töltötték be. A leventefiúk külön csoportot alkottak, a próbákat is más napokon tartották.
A leventeszervezetek a katonai előképzés szervei voltak
De kik is voltak a leventék? Internetes forrásban olvasható, hogy a leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon – melynek 1941–44 között a Drávaszög is része volt – az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt helyeztek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. Egy 1943-as rendelet értelmében a lányok is csatlakoztak a mozgalomhoz, melynek célja, hogy a leányifjúságot a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és a család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra előkészítse.
Sepsén karitatív céllal szerveződött a leánylevente-mozgalom
A sepsei leányleventék tevékenységéről Lábadi Károly Sepse c. könyvkéziratában olvashatunk, melyben többek között szerepel utalás az 1944 őszén tett eskütételre is. Az alábbi részletet a szerző bocsátotta rendelkezésünkre.
„Sepsén elsősorban karitatív céllal szerveződött a leánylevente mozgalom Vezetőjük Devecseri Jánosné, a főjegyző felesége volt. 1944-ben a helyi csapat négy hónapon keresztül hetente két alkalommal gyűlt össze a Ne dobj el semmit! Kézimunka-tanfolyamon, feleslegessé vált ruhadarabokból gyermekjátékokat gyártottak. A foglalkozássorozat végén számot adtak megszerzett elméleti tudásukról, az elkészített tárgyakból kiállítást rendeztek, melyen a látogatóknak saját készítésű süteményeket kínáltak. Szabad idejükben napközi otthonokban segédkeztek. Műsoros délutánokat rendeztek, bevételüket a falujukbeli szegények megsegítésére fordították. A mozgalom helyi tagjai 1944 őszén tettek fogadalmat. Népdalokkal, táncokkal színesített műsorukkal 500 pengőt gyűjtöttek a vöröskereszt javára. A fiúkkal együtt ugyanebben az évben a bombakárosultak javára 900 pengőnél is többet gyűjtöttek.”
Julis néni leventeleánykorára visszaemlékezve kiemelte fontos hagyományőrző szerepüket: fellépőként vettek részt a kultúrműsorokon. Ezekre a rendezvényekre a leventelányoktató készítette fel őket, aki Magyarországról érkezett közéjük. Ő is szerepel a képen, középen (az egyedüli, aki nincs népviseletben).
– Táncokat és verseket tanultunk, leventenótákat énekeltünk, és kötelező volt templomba járnunk, ezt nagyon komolyan vették – mondta Julis néni.
A képen tizennégy éves korával ő volt a legfiatalabb (az alsó sorban balról a harmadik). A fiúk katonakorukig tartoztak a leventeszervezetbe, a lányok, amíg férjhez nem mentek.
A Julianna a népszerű női nevek közé tartozott
Julis néni még egy érdekes mozzanatra felhívta a figyelmemet – a képen nem ő az egyedüli Julianna, rajta kívül még vannak vagy tizenöten. Mint mondta, akkoriban nagyon népszerű volt a Juliska név, akárcsak a Mariska, az Ilonka.
Az ünnepélyen készült csoportkép Vég Juliska udvarában készült, magát a rendezvényt pedig a sepsei kocsma udvarában tartották. Nemcsak leventelányokból és Juliskákból volt sok, hanem nézőközönségből is. Népesebb falu volt Sepse, mint most, Julis néni e tekintetben szívesen gondol vissza ezekre az évekre.
– Szépszámú fiatalság volt annak idején kisfalumban, nagy társaságom volt. Idővel többen elköltöztünk, más-más helyekre sodort bennünket az élet – mondta Julis néni. Attól tart, ilyen népes ifjúsága aligha lesz a jövőben Sepsének.
Az ünnepélyt 1944 szeptemberében tartották, nem sokkal a kiskőszegi csata, az oroszok bejövetele előtt. A kor ifjúsága háborúban cseperedett föl, átélte a 2. (vagy mindkét) világégést, és a Vörös Hadsereggel nézett farkasszemet, bár ez a fényképen nem érződik, nyoma sincs kétségbeesett arcoknak.
A magyar uralom (1941–44) után a Drávaszög visszakerült Jugoszláviához és az iskolában ismét szerbül kellett tanulniuk a gyerekeknek. A leventeszervezeteket is feloszlatták.
Történelemmé váltak, melyről a könyvekből, idős személyektől és régi fényképek segítségével szerezhetünk tudomást.
{fcomments}
