Nemrég két horvátországi kultúregyesület utazhatott el Erdélybe, székelyföldi kirándulásra. A mi magyar kultúregyesületeink nehezen tudnák ezeket az utakat kigazdálkodni abból a támogatásból, amelyet a kisebbségi tanácstól kapnak, vagy akár saját önkormányzataiktól kérnek. Attól kezdve pedig, hogy mi is teljes jogú tagjai leszünk az Európai Uniónak, teljesen mások lesznek a körülmények. Óriásiak lesznek a lehetőségek, és akik nem tudnak élni velük, könnyen alulmaradhatnak a többiekkel szemben.
A kopácsi és a szentlászlói kultúregyesület már számos EU-s projekten van túl. Ez sokszor még a szervezeten belül is összetűzések okozott, ugyanis a határon átnyúló pályázatok mind utófinanszírozottak voltak, ami annyit jelentett, hogy előbb fedezni kellett a költségeket, majd elszámolni a projekt kiadásaival, és csak utána fizették meg a kultúregyesületnek. Az ember ódzkodik attól, hogy kölcsönt vegyen fel vagy kezességet vállaljon, hisz mindez olyan idegen és újszerű számára, ezért elutasító, pedig enélkül nem lesz jövő.
Feltehetjük a kérdést, hogy miért támogat az EU falusi rendezvényeket, utazgatásokat? Hát példának okáért azért, hogy azok a területek, amelyek majd most csatlakoznak, gazdaságilag is fellendüljenek. Az erdélyi projekttel jól járt például a busz tulajdonosa, aki szállította a kultúregyesületeket. És jól járt a szálloda is, amelyik elszállásolta őket. A vendéglő, amely az étkezést biztosította, és a település, amely turisztikai szempontból így még ismertebbé vált. Jól jártak a helyi vállalkozók, akik eladták a sertést például a Böllérfesztiválra, az emkléktárgyárusok, akik ilyenkor télen, mikor nincs a turizmusnak szezonja mégis túl tudtak adni portékájukon. Jól jártak azok a projektpartnerek is, akik Horvátországból vagy a Felvidékről utaztak több száz kilométert ezekre a területekre. Tapasztalatot gyűjthettek, megismerhették az ott élő embereket, és az ő tapasztalataikkal gyarapodva mindezt idehaza- odahaza is kamatoztatni tudják majd a jövőben. Nekünk, horvátországi magyaroknak óriási előnyünk, hogy magyar anyanyelvűekként még a nyelv sem korlátoz bennünket ezeknek a kapcsolatoknak a kiépítésében. Olyan országok gyakorlatából meríthetünk, mint Magyarország, Szlovákia, Románia, Szlovénia, ahol szintén magyarok élnek, már évek óta az EU tagjai, és számos projekten vannak túl. Mi most olyan úton járunk, amelyet ők már kitapostak előttünk.
A civil szektor lehetséges forrását az uniós pályázatok képviselik már manapság is, szerepük még hangsúlyosabbá fog válni a csatlakozás után. A civil szervezeteknek ehhez persze meg kell tanulniuk néhány fifikát, például a pályázatok új rendszerét. Meg kell tanulniuk az adminisztrációt, és nem utolsósorban meg kell tanulniuk együttműködni, hogy közösen lépjenek föl, hogy hatékonyan tudjanak kommunikálni. Meg kell tanulniuk ebben az új helyzetben helytállni.
Nem kell attól félni, hogy egy-egy civil egyesületben nincs erre kapacitás. Meg kell találni azokat az embereket, akik képesek összehangolni egy ilyen projektet. Erre a célra vannak pályázatíró irodák is, amelyek mindezt megteszik helyettünk, és valószínűleg egyre több lesz belőlük a jövőben. Ismerjük fel a lehetőséget és éljünk vele. Ha már nekünk határon túliaknak megadatott, hogy kétnyelvűekké váljunk, legalább hasznot kovácsoljunk belőle.
