Pólai tengerésztemető: koszorúzás a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapján

521

A pulai temetőben a hősi halott haditengerészek tiszteletére 2017-ben állított emléktáblánál ünnepi megemlékezésre került sor június 10-én, a Magyar Haditengerészet és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapján. A magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Potápi Árpád János mondott ünnepi beszédet.

A pulai sírkert Európa egyik legnagyobb katonai temetője, több mint 150 ezer katona, tengerész végső nyughelye, köztük 157 magyaré is. A HMDK Isztria megyei egyesülete tagjainak sikerült mintegy 15 magyar tengerészt a sírfeliratok alapján, név szerint is azonosítaniuk, sírjaikat nemzetiszín virágokkal jelölték meg. A szervezet 2004-ben egy emléktáblát is állított a temetőben az első világháborúban elesett pólai magyar matrózok és katonák emlékére.

A monarchia 1862-ben vásárolt Pulában területet haditengerészeti temető céljára. Ausztria és Olaszország évről évre hivatalos megemlékezéseket tart itt az elesett tengerészei emlékére.  Négy évvel ezelőtt a magyar Országgyűlés június 10-ét a Magyar Haditengerészet és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánította, és felkérte a kormányt emlékmű állítására.

Az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emlékművét 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes leleplezte le.

Az emlékműnek a pulai haditengerészeti temetőben való felállításában nagy szerepe volt a helyi magyar szervezetnek és a zágrábi magyar nagykövetségnek is.

Az idei június 10-én a HMDK Isztria megyei szervezete koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott, ahol Lőcsei József, a szervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet.

A megemlékezésen többek között részt vett dr. Papp Ferenc ezredes, a Hadtörténeti Múzeum Katonai Emlékezet és Hadsírgondozó Igazgatóságának igazgatója, Ivan Pervan, a horvát Védelmi Minisztérium képviselője, Jankovics Róbert HMDK-elnök, Dezső János, a zágrábi Magyar Intézet igazgatója, Szendrői László, a zágrábi magyar nagykövetség katonai attaséja, Giuseppina Rajko, Isztria megye zsupánhelyettese, Boris Miletić és Elena Puh Belci, Pula polgármestere, illetve alpolgármestere.