Sója 2441 szavazatot, Jankovics 2296 kapott
Ami a horvátországi magyarságot illeti, ezúttal a négy évvel korábbinál is nagyobb volt a részvételi arány: a 6572 szavazóhelyen összesen 9730-an szavazhattak volna magyar „listára”, 4823-an éltek is törvény adta jogukkal, és 2441-en Sója Dénesre, 2296-an pedig Jankovics Róbertre adták le a voksukat, így Sója a szavazatok 51,53 %-ával jutott be a száborba. A mérleg nyelve ismét a „mélyszórvány” volt.
A izbori.hr internetes portál 98%-os feldolgozottságú adatai szerint 9730-an kérhették volna a két magyar képviselőjelölt nevét tartalamzó szavazólapot. Törvény adta jogával 4798 szavazópolgár élt. Sója Dénesre (MESZ) 2441-en szavaztak (51,53 százalék), míg Jankovics Róbertre (HMDK) valamennyivel kevesebben, 2296-an voksoltak. Eszék- Baranya megyében és Vukovár -Szerém megyében is Jankovicsra szavaztak többen, így idén is tulajdonképpen az abszolút szórvány volt a mérleg nyelve, vagyis ott dőlt el, hogy ki képviseli magyarságunkat a következő négy évben.
A Hercegszőlősi járrásban Sója, a Bellyeiben Jankovics tarolt
Az biztosan nem ért senkit sem meglepetésként, hogy Sója a Hercegszőlősi járásban fölényesen nyert, hiszen az elmúlt években a járási központ Hercegszőlős fölzárkóztatásával volt a legjobban elfoglalva, így itt 640 szavazatot kapott, Jankovics pedig 317 voksot gyűjtött be. A Bellyei járásban ellenben a HMDK jelöltjének a második legtöbb szavazatot, 580-at sikerült begyűjtenie (többen szavaztak rá, mint a HDSSB-re vagy a HDZ listájára), itt Sója 378 szavazatot kapott, a HMDK tehát tovább erősödött Várdarócon és Laskón is, ahol az előző választáshoz képest majd 90-nel több voksot kapott Jankovics. Az Erdődi járásban és az Ernestinovói járásban is jóval több szavazatot kapott Jankovics ellenfelénél. Ami a többi járást és Pélmonostor városát illeti, közel azonos számú szavazatot kapott a két jelölt.
Vukovár-Szerém megye: Jankovics győzőtt
Vukovár-Szerém megyében a kórógyi, vukovári, csáki, ójankováci, vinkovci, marinci és opatovaci választási eredmények állnak a rendelkezésünkre. Így például Kórógyon a négy évvel ezelőtti 17 szavazatát Jankovics meghatszorozta (120), Sója Dénes pedig az akkor elért 126 szavazat helyett most majdnem feleannyit (73) kapott.
Az abszolút szórvány döntött
Mint négy évvel korábban, most is a „mélyszórványnak” tekinthető Grubišno Polje-i, grbavaci és lipiki magyarok döntöttek, ahol a MESZ-nek négy év alatt sikerült egy új szavazóbázist kiépítenie.
ESZÉK-BARANYA MEGYE |
JANKOVICS |
SÓJA |
|
HERCEG- SZŐLŐSI JÁRÁS |
Karancs |
33 |
63 |
Hercegszőlős |
43 |
123 |
|
Kő |
7 |
23 |
|
Sepse |
46 |
105 |
|
Csúza |
113 |
142 |
|
Vörösmart |
75 |
183 |
|
Mirkovac |
0 |
1 |
|
BELLYEI JÁRÁS |
Laskó |
155 |
225 |
Várdaróc |
219 |
48 |
|
Kopács |
155 |
71 |
|
Bellye |
50 |
34 |
|
Kácsfalusi járás |
24 |
4 |
|
Dárdai járás |
18 |
69 |
|
Főherceglaki járás |
17 |
15 |
|
Petlovaci járás |
59 |
69 |
|
Čeminaci járás |
2 |
7 |
|
Pélmonostor |
166 |
166 |
|
Eszék |
66 |
106 |
|
Đakovo |
1 |
1 |
|
Ernestinovói járás |
126 |
82 |
|
Lacházi járás |
26 |
52 |
|
Darázsi járás |
199 |
194 |
|
Erdődi járás |
157 |
10 |
VUKOVÁR-SZERÉM MEGYE |
JANKOVICS |
SÓJA |
Kórógy |
120 |
73 |
Vukovár |
84 |
12 |
Čakovci |
17 |
38 |
Ójankovác |
8 |
55 |
Vinkovci |
19 |
17 |
Marinci |
13 |
36 |
Opatovac |
7 |
2 |
A táblázat olyan részadatokat tartalmaz, amelyeket megfigyelőink gyűjtöttek össze. Lapzártánkig nem tudtuk megszerezni az összeset, így pl. sem a tengermellékről, sem Zágráb megyéből, de egyéb területekről sincsenek tételes adataink.