Hosszúak az őszi esték. Klári és Feri a családi fényképalbumot vették elő, hogy elüssék az időt, míg a két kamasz gyerekük hazaér.
Egy lányuk van és egy fiuk. A tizenkilenc éves Kati már főiskolára jár, a tizenhét éves Balázs pedig az érettségire készül.
Hogy megnőttek! A képek visszaidézik a múltat, amikor még együtt voltak, kirándultak. Mindig volt idő a családi együttlétre, a gyerekek ezt önfeledten élvezték.
Hiányoznak most azok az idők, amikor még kicsik voltak. Amikor reggelente átszaladtak a szülők szobájába, az ágyban összebújva ölelkeztek, csikizték egymást és jókat nevettek.
Persze a szülők tudják, hogy mindez már a múlté, de akkor is nehéz megérteni, hogy változhatott meg ennyire minden.
Tudják, hogy ez az élet rendje. De a kamasz gyerek nem ölelheti meg néha a szüleit? Ha ezt szóvá teszik, csak annyi a válasz, hogy „jaj, anya, ne már!”
Ha megkérdezik őket, hogy hova mennek, mit csinálnak, akkor csak annyit mondanak, hogy „elmentem, majd jövök”.
Klári és Feri most is azt várják, hogy nyíljon az ajtó.
Tiltani nem szeretnék a kimenőket, de múltkor is egy-egy doboz cigit találtak a szobájukban. A családban senki sem dohányzik. Amikor számonkérték, csak annyi volt a válasz, hogy „jaj, nincs ebben semmi, csak próbálkozunk; és egyébként is, ez csak cigi, örüljetek neki, hogy nem drogozunk.”
A fiuk egy lányt se mutat be nekik. Bezárkózik velük a szobába, valószínűleg nem a kémialeckén dolgoznak.
Mintha elidegenültek volna egymástól, pedig szülőként mindent megtettek a jó kapcsolat érdekében.
Csak a hátukat látják, némi kedvesség csak akkor jön elő, ha pénz kell. Feri szerint ez teljesen normális ebben a korban, és hagyni kell őket kibontakozni.
A lányuk számára a „kibontakozás” az lett, hogy a szobájában átfestette a falakat feketére.
A hűtőt rendszeresen nyitogatják, egy hadseregre se kellene többet főzni, mint a két kamasz gyerekre.
De legalább az étkezőasztalnál ennének a szülőkkel. Inkább telepakolják a tányérjukat és felszaladnak vele a szobájukba.
Amikor bezzeg kell valami nekik, egyből jönnek. A telefonjukról mutogatják a márkás cuccokat, amelyeket már az interneten meg is rendeltek a szülők nevére.
Milyen édesek voltak kicsi korukban, és hogy tudtak örülni annak, amit meglepetésként kaptak! Most már az öltözködésükbe se lehet beleszólni.
Olyan érzésük van, hogy szülőként valamit elrontottak. Ők is voltak kamaszok, de nem emlékeznek rá, hogy ilyenek lettek volna. Vagy mégis?
Nincs más hátra, el kell fogadni, hogy ennek az életkornak bizony vannak szépségei, de főleg nehézségei. Abban lehet reménykedni, hogy majd ez is elmúlik, mint a gondtalan gyerekkor.
Éjfélt üt az óra, amikor nyílik az ajtó. Megjöttek! Klári és Feri megkönnyebbülten csukják össze az albumot, családi múltjuk dokumentumait, de most a jelennel kell nekik megküzdeniük, hiszen két kamasz gyereknek kellene örülniük, és ha szükség lesz rá, a segítségükre sietni.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
