Júliát egy éve hagyta el a férje. Ő volt élete első szerelme, tizenkilenc éves volt, amikor hozzáment, és négy gyönyörű gyerekük született. Azt hitte, egymás kezét fogva halnak majd meg nyolcvanévesen, de az élet máshogy alakította a sorsukat.
Júlia most ötven éves, férje, a gyermekei édesapja mindössze ötvennégy éves volt, amikor elragadta tőle a halál. Annyira fiatal volt még, annyira szeretett volna élni, és hogy végre kirepültek a gyerekek (az első unokájuk is megszületett), egymásra is volt idejük.
Férje először csak lábfájásra panaszkodott, majd rászánta magát, hogy orvoshoz menjen.
Csontrákot diagnosztizáltak nála. Azonnal kitűzték a műtét dátumát, hogy a combcsontját egy fémdarabbal pótolják – ő mindent vállalt, csak hogy meggyógyuljon. Bizakodóak voltak, mert a műtét jól sikerült, a kemoterápia is jó eredményt hozott, és áttétek sem jelentkeztek. Júliáék azt gondolták, hogy együtt legyőznek mindent. Folyamatosan jártak gyógykezelésre, és már megbeszélték, hogy hova mennek legközelebb wellnessezni, és hogy viszik a kisunokát is.
Kéthónapnyi boldogság után jöttek az áttétek. Az orvos sem titkolózott, elmondta, hogy óriási a baj.
A kemoterápiát meg kellett szüntetni a mája miatt, és így várták ki, hogy a gyilkos kór végezzen vele.
A férje már árnyéka volt önmagának, a gyógyszerek miatt félrebeszélt, azonban halála előtt volt egy tiszta pillanata, amikor Júliának megköszönt mindent és megeskette, hogy boldog lesz nélküle is.
Júliának nincs olyan napja, hogy ne jutna eszébe a férje.
Néhány hónappal a halála után Júlia még gondolni sem tudott más férfira. A sors azonban eléje sodort egy férfit, aki miatt már kedve van reggelente fölkelni. Két hónap alatt teljesen megváltozott az élete. Újabb esélyt kapott az élettől arra, hogy boldog legyen.
Néha eszébe jut, hogy vajon a férje is ezt akarná-e, de Júlia tudja, hogyha neki jó, akkor nem tiltakozna.
Azonban nem mindenki örült a boldogságának – a gyerekei haragszanak rá, amiért az apjuk helyett más férfival látják anyjukat. Hiába mondogatja, hogy az apjuk helyét senki sem veheti át.
Júlia innen üzeni azoknak, akik ítélkeznek az özvegyek felett, hogy az élet kiszámíthatatlan, és bármilyen tragédia is történik velünk, jogunk van boldognak lenni.
Ez persze nem olyan, mint fiatalkorában, de megbecsüli ezt a fajta boldogságot, mert az egyedüllét megölte volna a lelkét. Ilyen korban egy olyan társat találni, akivel még megoszthatja maradék éveit, igazi kincs. Mindennap hálát adnak a sorsnak, hogy egymásra találva még boldogságban lehet részük.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
