Már 1970-et írtak, de Irén szülei még mindig egy szoba-konyhás földpadlós házban laktak. Nem jutott rádióra, televízióra, és parazsas vasalójuk volt csak. A konyhában egy 25-ös égő világította meg a szegénységüket.
A ’65-ös árvíz is megtépázta őket. Odalett a jószágállomány. Maradt ugyan két hold földjük, de a hozam se lendítette őket előre. Nem volt pénzkereső a családban. Testvérét, Jánost, miután kitanulta a kovácsmesterséget, kétéves katonai szolgálatra hívták be.
Irén már vénlánynak számított a faluban, mire huszonhárom évesen férjhez ment. A lakodalmat a fiú szülei állták, mert bizony jómódúak voltak. Nászajándékul, egyben örökségképpen Irénre íratták egyetlen darab földjüket. Örültek a hozománynak, mert így gyarapodott a birtok.
Mire János leszerelt, Irén már megszülte első gyerekét. Szüleit ezt követően elég ritkán látta.
János jó munkahellyel kezdte civil életét. A fizetésből már könnyebben megéltek. Ő is nősülésre szánta el magát, miután megismerte Évát, aki a vállalat irodájában dolgozott.
Nem is volt kérdés, hogy a szegényes szülői házba vigye-e az új asszonyt.
A két jól kereső fiatal szorgalmas, odaadó munkájának köszönhetően másfél év alatt takaros kis házzá alakították a leroggyant falusi épületet. Hozzáépítettek még két szobát, lett fürdőszoba és vízvezeték is, nem kellett többé a kútból húzni föl a vizet. A villanyvezeték-hálózatot is felújították.
Most már ők is nyugodtan vállalhattak gyerekeket. Megszületett a fiuk, majd a lányuk, akik már semmiben nem szenvedtek hiányt.
Az idős szülőkről tisztességgel gondoskodtak. Főztek, mostak rájuk, sőt külön televíziójuk is volt. Irén csak messziről figyelte, hogy a szülői házból milyen szép otthont varázsoltak. Ritkán látogatta a szüleit, és mintha egy kis irigység is fölébredt volna benne. Pedig nem panaszkodhatott. Neki is mindene megvolt, csak hiányolta a megbecsülést: a férje szülei szemében ő mindig csak egy szegény lány maradt.
Miután szülei meghaltak, várta a hagyatéki tárgyalást, hogy a ház fele majd az övé lesz, amivel ő is hozzájárulhat családi vagyonuk gyarapításához. A mostani ház értékének a felét követelte.
De nagy volt a csalódása, miután megtudta, hogy a házat már korábban a bátyjára és a sógornőjére íratták. Ők építgették, szépítgették az otthonukat, és ők tartották el és gondoskodtak a szülőkről halálukig. Sírkövet is csináltattak örök nyughelyükre.
Kitört a botrány, hogy Irén kimaradt az örökségből. Megszüntetett minden kapcsolatot a testvérével. Soha többé nem látogatták meg egymást, sőt Janinak meg is tiltották, hogy átlépje testvére küszöbét. Jánoséknak nem lett bizony lelkiismeret-furdalásuk, és nem is haragudtak, inkább mosolyogva nyugtázták, hogy sokkal többre vitték szorgalmas munkájuknak köszönhetően, mint a kapzsi rokon család.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
