Központi népességnyilvántartást létesítenek, amely felváltja a népszámlálást és összesít minden releváns adatot – jelentette be Marko Primorac pénzügyminiszter múlt héten.
A legutóbbi népszámlálás húszmillió euróba került, de többé nem lesz rá szükség – hangsúlyozta a tárcavezető. Emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a kormány több intézkedést is hozott a családok megsegítésére az energiaárak emelkedése miatt, amelyek a legalacsonyabb jövedelműeket érintették.
A támogatások elnyeréséhez az állampolgároknak számos intézményt kellett felkeresniük, és több dokumentumot kitölteniük. Ezért a kormány úgy döntött, felállítanak egy központi népességnyilvántartást, hogy a teljes adatok valós időben legyenek elérhetők – magyarázta a miniszter. Rámutatott: a regiszter tartalmazni fogja a családok jövedelmét, a háztartásban élő személyek számát és a lakosság demográfiai megoszlását is.
Az adatok folyamatos meghatározásából kifolyólag nem kell 10 évet várni a frissítésre – jelezte Primorac. Hozzátette: a nyilvántartásból pontosan tudni fogják, ki milyen címen van bejelentve, ki jár iskolába, ki dolgozik, és kinek van kiegészítő jövedelme, továbbá az örökösöket is rögzíti, ami segítség lehet a hagyatéki eljárásban.
A törvénytervezetet hamarosan nyilvános vitára bocsátják, majd a parlament elé kerül. A tervek szerint a jogszabály 2025. január 1-jén lép hatályba – mondta Primorac.