Nemrég az egyik horvát napilap két oldalon hozta az Eszék-Baranya megyében elnyert EU-s
pályázatok listáját, szerepelt rajta a kopácsi Arany János Kultúregyesület is.
Oly sokat lehet hallani az uniós pályázatokról, a nagy lehetőségekről, a felzárkóztatásról és egyéb jól hangzó nagy szavakról – de vajon hogyan működik ez a gyakorlatban?
Csak az elmúlt négy évben az Európai Bizottság, és a hozzá tartozó nemzetközi szervek 122 Eszék-Baranya megyei projektet hagytak jóvá és javasoltak támogatásra, összesen 172 millió 244 ezer 402 kuna értékben.
Természetesen ennek az összegnek csak a 85 százalékát adja az unió, a 15 százalék önrészt az államkincstárnak kell állnia – és ez itt a legnagyobb probléma.
Hadd részletezzem jobban , hogy is működik ez a gyakorlatban, hisz jómagam is részese voltam egy ilyen procedúrának. A kopácsi Arany János Kultúregyesületnek két uniós pályázata is nyert tavaly. Hogy ez hogy lehet? Először is jó pályázatot kell írni, mert bizony a pályázatok 70-80 százalékát már az elején kirostálják. Másodszor: ha mérlegre teszik, nagyon komoly munkának kell lennie mögötte, mert olyan tüzetes dokumentációt követelnek hozzá, hogy valóban csak az vágjon bele, aki azt meg is tudja csinálni, vagyis van rá kapacitása. A legszebb az egészben, hogy amikor kiderül, elnyertünk egy 50 ezer eurós projektet, azt először a szervezetnek magának kell fedeznie, és csak amikor mindent kifizetett határidőre – ami a mi egyik projektünk esetében 3 hét volt –, kezdődik az elszámolási eljárás. Ez a valóság. Az EU hivatalai, amellyel az elszámolást lebonyolítjuk, nem azért vannak, hogy egykönnyen megtérítsék a már elköltött pénzünket, hanem hogy a teljesítményben formai, tartalmi vagy bármilyen kifogást találva fülön csípjenek bennünket, és lefaraghassák az összeget, ami visszajárna. Majd jönnek az ellenőrzések az egyik országból, a másik országból, újabb és újabb hiánypótlási kérelmek, hosszas huzavona. Egy példa: indokoljuk meg egy oldal terjedelemben, természetesen angolul, hogy miért a bellyei benzin kúton vettünk gázpalackot, és miért nem máshol, mert hátha ilyen módon meg találtuk sérteni a piaci esélyegyenlőséget stb. De nem is ez a legszebb az egészben – mert hát az ember végül mégis csak elszámol, még ha ötször annyi idő alatt is, mint amire számított –, a legrosszabb az egészben, hogy utána csak vár és vár, a pénznek se híre, se hamva. A tavaly szeptemberben megtartott rendezvényünk költségeit két héten belül ki kellett fizetnünk, utána pedig három hetünk volt rá, hogy elszámoljunk vele. Az unió júliusban rendezte le, a horvát államtól mai napig nem kaptunk egy kunát sem. Naponta hívjuk a minisztériumot telefonon, a kurta válasz: sajnos nincs pénz!
Kíváncsi vagyok, hogyan boldogultak más pályázók, akik ugyanebben a napilapban említésre kerültek. Megkérdezném tőlük, hogy ők is átmentek-e ezen a tortúrán, és hogy ugyanígy ül-e az állam az ő pénzükön is?
Az említett lapban a következő hírt is olvastam: a majdnem 600 város és járás közül, amelyek kihasználhatnák az EU IPARD, kommunális célokra, fejlesztésre, nagy összegekre szóló pályázatait, eddig csak 6 járás élt az alkalommal. Ilyen pályázathoz már önrésszel is kell rendelkezni. Magyarországon rengeteg önkormányzat bukott bele, adósodott el az EU-s pályázatok miatt – most legalább tudjuk, hogy miért.
{fcomment}
