Nem könnyű a gyerekeket az egészséges étkezésre nevelni

0
187
Fekete Norbert

Fekete Norbert, a Laskói Általános Iskola szakácsa, mint ahogy otthon, úgy az iskolakonyhában is nagy hangsúlyt fektet a változatosságra és az egészséges táplálkozásra, de, mint mondja, ez nem mindig könnyű feladat, hisz a gyerekeknek elmegy a kedvük, ha túl sok a zöld szín az eléjük kerülő ételben.

E héten is egy szakáccsal, Fekete Norberttel beszélgettünk, aki nem éttermi vendégeknek főz, hanem a Laskói Általános Iskola diákjainak. Ennek a beosztásnak mások a nehézségei és a szépségei is, mint a vendéglős szakácsmunkának, állítja, de a lényeg, hogy itt is azt a tevékenységet folytathatja, amelyet választott, és amit örömmel végez.

– Hirtelen ötlet volt, hogy szakács legyek, először a programozói szakma merült föl. Azért választottam mégis a szakácsmesterséget, mert úgy gondoltam, ez mozgalmasabb tevékenység, ahol nem csak egy szék mögött kell ülnöm – mesélt Norbert pályaválasztásának az előzményeiről.

Hozzátette, az sem mellékes, hogy mindig is szeretett enni és főzni is, és mint mondta, aki ezekben nem leli örömét, inkább ne is válassza ezt a szakmát.

Pécsen járt vendéglátói szakközépiskolába. Az ötéves képzés során nemcsak a szakácsszakmát tanulta ki, hanem pincér, cukrász és recepciós képesítést is szerzett. Az iskola befejezése után szakácsként kezdett dolgozni a csúzai Piros Csizma étteremben, ahol később vezetői beosztásba került.

– Munkám során emberekkel foglalkozni, ami sohasem könnyű, kívánságok, óhajok teljesítése a feladatunk. De épp ez az, ami megtetszett benne, mert ettől nem válik soha monotonná – mondta Norbert.

2016-ban helyezkedett el a laskói iskola konyháján. Úgy véli, ez sokban különbözik egy éttermi szakács munkájától, hisz míg az étteremben a vendég választ az étlapról, itt neki kell megterveznie a menüt. Az iskolában ötven különböző ízlésű és korosztályú gyereknek kell megfelelnie, ráadásul úgy, hogy nem sokat variálhat, mert adottak a feltételek.

– A változatosságra törekszem, ami egyrészt előírás, hisz meg van szabva, hogy heti két alkalommal kell főtt ételt készítenem, ezenkívül gyümölcsnek és tejtermékeknek is szerepelniük kell az étrendben. Nem áll távol tőlem a kísérletezés, időnként új ételeket készítek a diákoknak, s megnézem, beválik-e. Ha azt látom, hogy nem, akkor kihúzom a „listáról“ – tudtuk meg az iskolaszakácstól. 
Hozzátette, arra törekszik, hogy az ételek egészségesek legyenek, ez az iskolai étrendre, de az otthoni táplálkozásra is vonatkozik.

– Gyakran főzök otthon is, ennek a feleségem örül a legjobban. Nagy zöldségfogyasztók vagyunk, szeretjük az olaszos ételeket, „kedvenc” ételem tulajdonképpen nincs is, inkább a változatosságot szeretem – mondja Norbert.

Megjegyezte, az iskolakonyhán kihívást jelent egyszerre egészségesen főzni és megfelelni a diákok ízlésének, hiszen a gyerekek körében nem túl népszerűek a „zöld színű” ételek.

Azért ő igyekszik helytállni ebben a helyzetben, hogy a diákok ne csak a tanteremben, hanem tízóraizás közben is tanuljanak valamit, mégpedig az egészséges táplálkozásról, amit ha sikerül az életmódjuk részévé tenni, az nem is olyan kis dolog.