Éva már elmúlt negyven éves, de amikor ránéz gyerekkori barátaira, minden alkalommal megköszöni a sorsnak, hogy nincs se gyermeke, se férje.
Minden barátnője boldogtalan, állandóan panaszkodnak, hogy nem működik jól a házasságuk. Szinte állandó a veszekedés a családokban, mindenki ingerült és elégedetlen, zavarja őket a saját gyerekük, és anyagi problémákkal küzdenek. Arról panaszkodnak, hogy a férfi, aki régen „lehozta a csillagos eget is”, most semmit nem segít, mindent nekik kell elvégezniük, sokszor nemcsak a gyerekek, hanem a férjük helyett is. Három barátnője, annak ellenére, hogy még viszonylag friss házasok és kisgyermekeik is vannak, már a válást tervezi.
És a gyerekek… Állandóan betegek, meg vannak fázva, szenvednek a gyermekbetegségektől, nem hallgatnak a szülőkre, visszafeleselnek, követelőznek, rendetlenek. Sajnos ez az általános kép.
Éva elhatározta, hogy megpróbál minél ritkábban találkozni velük, mert mindig csak a panaszkodás, az elégedetlenség, a problémák a téma.
Mindig az az érzése egy-egy találkozás után, hogy a család és a házasság maga a pokol.
A gyerekek állandóan zajonganak, a férjek nem törődnek semmivel, és soha nem elég a pénz.
Éva környezetében nincs olyan házasság, ahol a két fél összhangban élne, támogatnák egymást és a gyerekek nem jelentenének terhet.
Éva éppen ezért örül, hogy még időben elvált az első férjétől, akkor, amikor rájött, hogy olyan problémákkal küzdenek, amelyek egész életüket végigkísérték volna. És ő döntött úgy, hogy soha nem lesz gyereke. Tudja, hogy emiatt sokan elítélik és gyávának tartják. Azért persze egy kicsit sajnálja, hogy kimarad az életéből az anyaság. Hogy egyedül marad öregségére? Azzal vigasztalja magát, hogy a legtöbb szülő magányos lesz, amikor a gyerekek elhagyják a családi fészket.
Most még nem akar ilyesmire gondolni, csak élvezni szeretné a saját kényelmes és biztonságos életét.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
