A drávaszögi réten, a Duna árterében régen több puszta és tanya is volt, melyek közül a legtöbb mára eltűnt. A tanyavilág egy részét visszafoglalta a természet, egykori lakói közül már csak kevesen élnek. Sárác János fiatal korában sok időt töltött itt, erről az időszakról a mai napig szívesen beszél.
Történetünket a telekkönyvileg Vörös-marthoz tartozó Monyoróson kezdjük. Monyoróst ma már az emberek többnyire a Horvát Erdészet által működtetett vadászházról ismerik, azt kevesen tudják, hogy egykor bizony ott is emberek éltek. Ott született vidékünk legnevesebb művelődéstörténésze, Baranyai Júlia is, aki felnőttként költözött be Vörösmartra. Az egykor főleg erdészek által lakott telepről a múlt század közepén költöztek el lakói.
Monyoróst először a török időkben említik, nevének eredete viszont nem tisztázott. Egyesek szerint a területen egykor mogyoró termett, innét a név, míg mások a (meg)monyoz igéből eredeztetik az elnevezést. Gyerekkorában sok időt töltött Monyoróson Sárác János is, akinek a családja az egykori erdészlakban élt. János mindmáig jól emlékszik arra, hogy milyen volt az élet Vörösmart dunai határában, és erről szívesen is beszél.
– Édesanyám nyolcadik osztályos koromban újraházasodott, a mostohaapám a monyorósi főerdész lett, ezért anyám leköltözött az erdészlakba, én pedig középiskolába kerültem Károlyvárosba (Karlovac), e távoli városban működött erdészeti technikum. A nyaraimat otthon töltöttem, olyankor bebarangoltam az egész erdőt. Érdekes volt ott az élet, hiszen a természet ölelésében éltünk, halból és vadból volt bőségesen – meséli Sárác János, hozzátéve, hogyha emlékezete nem csal, akkoriban mintegy 50 ember élt Monyoróson és környékén.
A nagy árvíz
Ha a baranyai puszták történetét vizsgáljuk, szinte biztos, hogy előbb-utóbb ráakadunk az 1926-os nagy árvízzel kapcsolatos leírásokra. A vidékünkön valaha volt legnagyobb árhullám idején az akkori hatóságok Monyorósnál robbantották fel a gátat, hogy a víz ne a sűrűn lakott városi részeket öntse el. A töltést azóta már helyreállították, az egykori nagy árvíz nyomai már csak néhány régi épületen lelhetők fel.
– A nagy árvíz nyomai gyerekkoromban még jól látszottak, hiszen ahogy a gát átszakadt, a kiáramló Duna több kisebb tavat is létrehozott, melyek a töltés helyreállítása után is megmaradtak. Nagy árvíz volt 1965-ben is, akkor költöztették ki a lakókat Monyorósról is, hiszen tartottak tőle, hogy megismétlődik az 1926-os forgatókönyv, ám szerencsére akkor nem folyt át a Duna vize a töltésen, viszont többé nem költöztek lakók Monyorósra – mondta Sárác János, aki hozzátette, hogy az egykori erdészlak ma már turisztikai céllal üzemel.
Titóval is vadászott
Sárác János a szakiskola elvégzése után bármennyire is szeretett volna visszatérni a vörösmarti erdészethez, az akkori szabályok ezt nem tették lehetővé, ezért Tökösre került. Tököspuszta akkoriban erdésztelep volt, mintegy 150 lakóval, ám a település különlegességét abban az időben az adta, hogy Tito rendszeresen járt oda vadászni. Sárácnak a főerdész segítőjeként több alkalommal is lehetősége nyílt közösen vadászni az elnökkel.
– Szép volt az élet Tökösön, hiszen egy nagyon nyugodt közösség élt ott. Igaz, mindentől távol voltunk, még bolt sem volt, de az emberek segítették egymást. A lakosság életébe az hozott némi pezsgést, amikor ellátogatott oda az elnök. Olyankor a titkosrendőrség átvizsgálta a környéket, de sosem volt semmi probléma. A helyiek sokszor részt vettek a vadászatokon is, hiszen egy-egy hajtóvadászat során akár 100 fő is hajtotta a vadat – mondta Sárác, hozzátéve, hogy ő maga többször is vadászott Titóval, sőt még közös fénykép is készült, ám az az idők során elveszett.
Sárác János három évig élt Tököspusztán, kötelező katonai szolgálata után áthelyezték Bellyére, ahol erdésztechnikusként vonult nyugdíjba.
