Az idei év utolsó lapszámát tartja kezében az olvasó, és még más szerkesztőségek azon örvendeznek, hogy a jövő évi költségvetésüket elfogadta a parlament vagy valamilyen szakbizottság, és 2014-ben gondtalanul folytathatják a munkájukat, mi megint úgy megyünk szabadságra, hogy bizonytalanság lengi majd körül az ünnepeket.
De nem panaszkodni akarok, hiszen így van ez már lassan tizenöt éve, és valahogy hozzá is szokott az ember. Az elmúlt másfél évtizedben volt ennél jobb, de volt sokkal rosszabb is a helyzetünk. Ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott évekre, arra is rájövünk, hogy minden rosszban ott volt az áldás, ha nyitottak voltunk a befogadására: mert csak az látja a legnagyobb jóban is azt a parányi rosszat, akinek megkeseredett a lelke.
Advent van, a várakozás ideje. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,/Hogy melegednének az emberek” – írta József Attila, és a következő történetet jut róla eszembe.
Nemrég a Kós Károly Kollégium, amelynek jómagam is tagja vagyok, létrehozta a Kós Károly Média Díjat, amelyet olyan Kárpát-medencei újságíróknak adományozunk oda minden évben, akik saját közösségükben valami maradandót, valami nagyon értékeset alkottak és a magyarság szolgálatában, elkötelezetten végezték. Idén ezt a díjat Lőrincz Cselesztin, a neten „sugárzó” csíkfalusi Csángó Rádió főszerkesztője vehette át. A negyvenéves fiatalember évekkel ezelőtt lebénult és kerekes székbe kényszerült. Akkor döntött úgy, hogy a négy fal fogságában neki kezdenie kell valamit az életével. Nem sajnálta magát, és másoktól sem várta el, hogy sajnálják, hanem szerzett egy öreg számítógépet meg egy mikrofont, és elindította Moldvában a magyarul sugárzó Csángó Rádiót, amelynek a hallgatottsága ma már meghaladja a félmillió főt.
Egy olyan ember története ez, aki több mint kilencszáz kilométerre tőlünk, a havas Moldvában nem adta föl. Továbbra is a négy fal fogságában éli életét, hisz a kis faluban, ahol állandóan hideg van, és fél, hogy megfázik (ami végzetes lehet számára), különben sem tudna közlekedni, mert a feltételek sem adottak hozzá, mégis kitört, és nem csak saját életét változtatta meg a rádiózással, hanem egy közösség, a csángó magyar közösség életét is. Olyan értékeket ment át az utókornak, amelyek, ha vele nem történik meg a baj, talán az egész világ számára elvesznek.
Ezzel a kis történettel, az ember gyengeségében rejtőző erőre való utalással, egy olyan példával, amely azt sugallja, hogy mindig van kiút a bizonytalanból, kívánok Önöknek áldott, békés ünnepeket és egészségben eltöltött boldog új esztendőt.
