Megkoszorúzták Antall József zágrábi mellszobrát

256
zagrab

Zágráb – A zágrábi magyarok minden évben koszorúzási ünnepséget tartanak  Antall József mellszobránál a néhai magyar miniszterelnök születésének évfordulóján.

A fővárosban, az Antall József utcában a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök mellszobrát 2002-ben Mádl Ferenc és Stipe Mesić akkori magyar és horvát köztársasági elnök együtt avatta fel. Marton László alkotásának leleplezésénél akkor jelen volt Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye és fia is. Mellszobránál azóta minden évben, születésének évfordulóján koszorúzási ünnepséget rendeznek a zágrábi magyarok.

A tizedik évfoduló

Az idei koszorúzási ünnepség volt az első alkalom, hogy nem vettek részt rajta a magyar és a horvát kormány magas rangú képviselői. Április 8-án, Antall József születésének napján ismét koszorúk kerültek a zágrábi mellszobor mellé.

– 2002-ben, az akkori magyar nagykövet, Csóti György a Horvát-Magyar Baráti Kört bízta meg azzal a nemes feladattal, hogy minden évben koszorúzási ünnepséget szervezzünk a szobornál. Mi ezt a feladatot híven teljesítettük eddig is. Az ünnepségen a Baráti Kör elnöke, Detoni Xénia alkalmi beszéddel emlékezett meg a volt miniszterelnökről – tudtam meg Szekeres Pétertől, a Magyar Kisebbségi Tanácsok és Képviselők Országos Koordinációjának társelnöke.

A szobornál három koszorút helyeztek el: zágrábi magyar nagykövetségét, a Horvát-Magyar Baráti Körét és a zágrábi kis magyar közösségéét.