Megalakulásának 10. évfordulóját bállal ünnepelte a csúzai ifjúsági egyesület

0
978
ifjúsági bál

Régen volt már olyan nagysikerű bál Csúzán, mint a múlt szombati, mellyel megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte az Ács Gedeon Magyar Ifjúsági Egyesület.

2006 májusától létezik a csúzai székhelyű Ács Gedeon Magyar Ifjúsági Egyesület.
A szervezet megalakulása óta hozzájárul a falu társadalmi életének színesebbé tételéhez.
Az egyesületet a település lakossága is támogatta, a szülők örültek, hogy a fiatalok hasznos elfoglaltságra leltek.

Megalakulásuk után első lépésként a fiatalok megszerezték a régi céllövölde épületének használati jogát, és megkezdték az aktív munkát, amelyet azóta is töretlenül folytatnak.

Az épületet, mely korábban tejcsarnokként, később pedig boltként üzemelt, a ’80-as években kezdték a fiatalok használni sporttevékenységekre, de szórakozásra is. Ettől kezdve a valamikori tejcsarnokot és boltot már csak „diszkó” néven emlegették, és most is mindenki úgy ismeri a környéken. Itt kezdte tevékenységét az Ács Gedeon Magyar Ifjúsági Egyesület. Tagjai sok munka és idő ráfordításával, fokozatosan újították fel, mosdóhelyiséggel bővítették. Második otthonukként tekintenek az objektumra.

Rendezvényeik
Székházukban, illetve a csúzai kultúrotthonban számos koncertet rendeztek az egy évtized alatt. Drávaszögi és magyarországi amatőr rockbandák szórakoztatták a zenekedvelőket, több együttest visszatérő fellépőként, régi barátként köszöntenek a színpadukon. A szervezetnek köszönhetően nevesebb együttesek is megfordultak Csúzán, például a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Zabranjeno pušenje vagy Zoran Mišić. Több évben is megtartották a Rock Night elnevezésű nyári rendezvényüket, de hagyományt teremtettek a karácsonyi rockkoncertjeikkel is. Az ünnepi hangverseny helyett idővel családiasabb programot találtak ki, az adventi estet, melybe a helyi óvodát is bevonták. A gyerekek műsorukkal teszik tartalmasabbá az ünnepi összejövetelt. Nem ez volt az egyedüli alkalom, hogy az ifjúság közösen dolgozott az ovisokkal. Az óvoda által szervezett hulladékgyűjtési akcióban részt vett az ifjúsági egyesület is.

A magyar történelemre és hagyományokra büszke fiatalok minden évben megemlékezést tartanak a nemzeti összetartozás napja alkalmából, és évekig voltak résztvevői a Csárdás népi tánccsoport által rendezett húsvéti locsolkodásnak is.

Sikeres volt az ifjúsági bál
A számos koncert után, melyek elsősorban a fiataloknak szóltak, úgy döntöttek, fennállásuk tizedik évfordulója alkalmából olyan rendezvényt hoznak tető alá, melyen az idősebb korosztály is szívesen vesz részt.

Mivel a különböző zenei fesztiválok mellett mulatságokra is van igény, úgy határoztak, egy bállal  fogják megünnepelni az egyesület születésnapját, melyre múlt szombaton került sor a csúzai kultúrotthon nagytermében. A zenét a vajdasági Atlantic zenekar szolgáltatta, mely több drávaszögi lakodalomban is mulattatott már nagy sikerrel. A belépő a vacsorát is tartalmazta. A vegyes pörköltet a csúzai Kovács Csárda főzte.

– Tevékeny tíz évet tudhatunk magunk mögött, számos rendezvényt és programot szerveztünk, és ami a legfontosabb, hogy a hosszú idő alatt remek kis csapattá kovácsolódtunk össze. Legalább ilyen aktívak kívánunk lenni ezután is, és bízom benne, hogy együtt leszünk akkor is, amikor kinőjük az „ifjúsági” keretet – mondta el lapunknak Kubik Endre, aki tavaly óta vezeti az egyesületet.

ifjúsági bál
Kubik Endre

Az egyesület nevében köszönetét fejezte ki a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, az Assist-Trend Papírnak és Sipos József csúzai vállalkozónak az ifjúsági bál támogatásáért.

Endre a bál kezdetén köszöntötte a vendégeket, majd a szervezet nevében kisebb ajándékkal köszönte meg az odaadó munkát Bosnyák Tamásnak, aki a múlt évig vezette az ifjúsági egyesületet.

– Azért alapítottuk az egyesületet, hogy tegyünk a szülőfalunkban érezhető tespedtség ellen, lehetőséget teremtsünk a helyi fiataloknak a közösségi tevékenységben való részvételre. Úgy gondolom, elértük a célunkat, és büszkeséggel tölt el, ha visszatekintek az eltelt évtizedre – nyilatkozta lapunknak Bosnyák Tamás.

ifjúsági bál
Bosnyák Tamás

A múlt szombati bált is sikerként könyvelhetik el, a telt házas rendezvény közönsége hajnalig mulatott az Atlantic zenéjére. A bál sikere arra ösztönzi a fiatalokat, hogy a jövőben is tartsanak hasonló jellegű rendezvényeket.