Még több programot terveznek az idei évre

0
113

A múlt héten tartotta évi közgyűlését a HMDK rijekai székhellyel működő Tengermelléki-fennsíki megyei egyesülete. Egy rendkívül mozgalmas időszakról számoltak be, az idei évre pedig még több programot terveznek.

Viola Éva, a tengermelléki magyar szervezet elnöke számolt be az eredményekről, felsorolva a különböző összejöveteleket, programokat, melyek között már tízévesek is vannak, de sikerült újabbakból is hagyományt teremteniük, ezek közül a magyar napokat és a magyar bált említette. Az egyesület tavaly egy újabb könyvet is megjelentetett. Több tanulmányi kirándulást is szerveztek, kapcsolataikat is bővítették.

– Úgy érzem, hogy a beszámolóval újabb tagtásaimat sikerült mozgósítani, ami azért is jó, mert idén még több eseményre fog sor kerülni a szervezésükben. Elmondta azt is, hogy nemrég Dezső János, a Zágrábi Magyar Intézet vezetője és Szlanyinka Anna, a zágrábi magyar nagykövetség kulturális attaséja kereste föl az egyesületüket, akikkel közös programokat is terveznek.

Viola Éva beszámolt arról is, hogy már a nyomdában van képeskönyvsorozatuk újabb kötete, most A kőleves című mesét illusztrálták és fordították le horvát nyelvre.

– Egy szép eseményt is tervezünk, ugyanis többszöri kérés után végre engedélyt kaptunk, hogy emléktáblát állítsunk Csapó Idának, nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzó feleségének, aki óvodát alapított a városban – amely a mai Horvátország területén is elsőnek számít -, a Benzoni-házban, a Szent Vitus-katedrális mellett – mondta Viola Éva.

Ami a további terveket illeti, hamarosan beindul a magyar játszóház, egyelőre 12 gyerekkel. Terveznek ízelítőt adni a Porto Etno kisebbségi gasztrofesztiválon a magyar konyhaművészet remekeiből. A pécsi Pannon Magyar Háztól egy kiállításra és egy irodalmi eseményre is meghívást kaptak, így a rajzcsoportjuk munkái mellett Viola Éva költeményeit is megismerheti a pécsi közönség.

Egyedüli problémájuk, hogy továbbra sem sikerült megfelelő földszinti helyiséget találniuk, a mostaniért egyébként a városnak háromezer kúnás bérleti díjat fizetnek. Ezt a problémát szeretnék mielőbb megoldani.