A Várdaróc FC-hez igazolt Marko Dinjar futballista, aki a Győri ETO színeiben lett kupagyőztes a 2012-13-as magyar labdarúgó-bajnokságon, de a Puskás Akadémia FC-ben és több neves magyar NB I-es csapatban is játszott.
Marko Dinjar és Kiss Dárió, a Várdaróc FC sportigazgatója voltak a múlt heti vendégei a Drávatáj stúdiónak. Dinjart a Várdaróc labdarúgó-egyesület új játékosaként és segédedzőjeként köszönthettük stúdiónkban, aki többek között eddigi pályafutásáról beszélgetett riporterünkkel, Kiss Dárió pedig klubjuk jelenlegi helyzetéről számolt be.
– Az idei szezon a terveink szerint alakult. Stabilan tartjuk az első helyet, ahogy a tavalyi évben is, mindhárom csapatunk, az előkezdők, a junior és a felnőtt csapat is sikeres, meccseinket pedig nagy érdeklődés övezi – mondja Kiss Dárió.
Anyaországi támogatásnak köszönhetően fejlődik a klub
Kiemelte, sikereikben nagy érdeme van a jelenlegi magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, hiszen jelentős támogatásuknak köszönhetően jobb feltételeket tudtak teremteni a csapatok fejlődéséhez.
– Elkészült a pálya körüli reflektorvilágítás, így most már este is tudunk edzeni, ezenkívül folyamatban van egy vendéglátó klubhelyiség létrehozása, melyet majd a játékosaink használhatnak, ha a járványhelyzet enyhülésével ez lehetővé válik. Az új cserepadokhoz és a labdafogó hálókhoz is az anyaországi támogatásnak köszönhetően jutottunk hozzá – sorolja a fejlesztéseket a sportigazgató.
Eddigi legnagyobb előrelépésük pedig – tette hozzá –, hogy klubjukhoz igazolt Marko Dinjar eszéki származású labdarúgó, aki játékosként és segédedzőként is kamatoztatja tudását.
Dinjar: „Magyarországra második otthonomként tekintek”
A magyar felmenőkkel rendelkező horvát középpályás Eszéken kezdte pályafutását, majd Oroszországban, a Tyerek Groznijban futballozott, később pedig magyar csapatokban rúgta a bőrt. Győr csapatának a tagjaként lett magyar bajnok és kupagyőztes, de emellett a Puskás Akadémia alkalmazásában is állt, illetve több NB I-es magyarországi klubban is futballozott. Máig sok magyar labdarúgóval ápol barátságot, ilyen például Priskin Tamás, Rudolf Gergely, Pátkai Maté és Varga Roland válogatott játékosok, Pintér Attila szövetségi kapitány pedig edzője volt négy éven keresztül, akinek legeredményesebb sportteljesítményeit köszönheti.

– Két és fél évvel ezelőtt, amikor visszajöttem Horvátországba, először a Vihor Jelisavac harmadosztályú klubnál folytattam pályafutásomat. Később a Várdaróc együttesétől kerestek meg. Tudtam, hogy itt magyarok élnek, ami számomra nagy jelentőségű, hiszen Magyarországra a második otthonomként tekintek, ahol tíz évig játszottam és éltem, ott alapítottam családot. Így egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e a felkérést – nyilatkozta lapunknak Marko Dinjar.
Az itt töltött néhány nap alatt pozitív tapasztalatokat, élményeket szerzett a kis közösségben.
– Az itteniek körülrajongtak, ezért úgy éreztem magam első nap, mintha sztár volnék. Nem vagyok sztár, csak szeretnék segíteni a csapatnak, hogy feljebb jussunk a megyei első osztályba – tette hozzá.
Ami pedig saját terveit illeti, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egyszer NB I-es edző legyen, lehetőleg Magyarországon, esetleg Horvátországban.
Kiss Dárió zárásképpen elmondta, hatalmas segítség Várdaróc csapata számára, hogy Marko segédedzőként és játékosként is részt vesz a bajnokságban. A klub vezetősége pedig már dolgozik az új igazolásokon, reményeik szerint érkeznek még hozzájuk a közeljövőben nagynevű sportolók.