Március 22-én dől el, ki lesz a Baranyaszentistváni járás új elöljárója

210
petlovac

A Baranyaszentistváni (Petlovac) járás szavazópolgárai majd csak a második fordulóban dönthetik el, ki lesz a járás új elöljárója. Az új képviselő-testületet viszont megválasztották, amelynek csak egy magyar képviselője lesz az újbezdáni Pálinkás Krisztián személyében.

A Baranyaszentistváni járás volt  az egyetlen olyan közigazgatási egység a Drávaszögben, amely költségvetés nélkül lépett be az új évbe. Miután a képviselő-testület 2014-es utolsó ülésén nem fogadta el a 2015-re szóló költségvetési javaslatot, a kormány felmentette tisztségéből az elöljárót, valamint feloszlatta a járási képviselő-testületet is, majd március 8-ra időközi választást írtak ki.
Az elöljárói tisztségért három személy versengett: Milan Knežević, aki vasárnap 481 szavazatot kapott, a volt elöljáró, Drago Dominić, akire 451-en voksoltak, valamint Jelena Podnar, aki nem sokkal ugyan, de lemaradt a másik két jelölttől, így ő már nem „szállhat ringbe” a járás vezető pozíciójáért. Március 22-én Milan Knežević és Drago Dominić között dől el, ki lesz a járás új elöljárója.
A 2078 szavazatra jogosult személy közül múlt vasárnap 1403-an járultak az urnákhoz.
Ami pedig a képviselő-testületet illeti, a HDZ-HSS koalíciós lista a szavazatok 37 százalékát, vagyis 501 szavazatot kapott (ezzel 4+1 képviselőjük lesz), a HNS-SU  415-öt (négy képviselőjük lesz), a HDSSB-nek három képviselője lesz a tanácsban, miután a listájuk 403 szavazatot szerzett. Nem lesz képviselője a Bognár Attila által vezetett SDP-s listának, mert a szavazatok 3%-át, vagyis csupán 41 szavazatot kaptak.
Az újbezdáni Pálinkás Krisztián független jelölt a HDZ-HSS koalíciós listáról került be a tanácsba.
– Az előző két évben is tagja voltam a járási tanácsnak. Mint ahogy eddig, ezután is azért fogok dolgozni, hogy a járás települései egyenlő szintű fejlesztésekben részesüljenek. Valamint igyekszem elérni azt, hogy a járás többet fordítson a fiatalokra, a fiatal családok és gazdák programjaira – mondta Pálinkás Krisztián.

 

{fcomments}