Magyar falvaink Budapesten mutatkoztak be

0
92

A Magyarság Háza Kárpát-medencei magyar falvakat bemutató sorozatának második részében horvátországi magyar falvak értékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők március 29-én Budapesten, a Magyarság Házában.

A Magyarság Háza 2011-ben, a magyar kormány támogatásával jött létre, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. keretein belül. A minden magyar összetartozását jelképező intézmény célja a Magyarország határain belül és kívül élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése, a pozitív magyarságkép kialakulásának, a magyarság értékmegőrző képességének segítése, az egymás iránti felelősségérzet kialakítása, elmélyítése.

A Magyarság Háza rendezvényei a nemzeti identitás erősítését szolgálják, bemutatják a világ magyarságára jellemző értékeket, eredményeket, teljesítményeket, sikereket. Nemrég egy a Kárpát-medencei magyar falvakat bemutató sorozatot indítottak, amelynek második részében drávaszögi magyar települések értékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

– Igyekeztünk egy színes, zenével-tánccal átszőtt műsorban megmutatni legfontosabb hagyományainkat. Elsősorban a külhoni magyar értéktárba bekerült értékeinkre helyeztük a hangsúlyt, amit nem tudtunk helyben megmutatni, arról kisfilmet vetítettünk le – mondta Pajrok Andor, a Horvátországi Magyar Nemzetrész Értéktár Bizottság elnöke.

Az ártéri és a folyami halászat ősi eszközeinek, a kakasütésnek, a májusfa-kitáncolásnak, a fíkötőnek, a kebélnek, híres síremlékeinknek, templomainknak a bemutatására került sor. Ezenkívül kopácsi meséket, énekeket, gyermekjátékokat is prezentáltak a kopácsi hagyományőrzők. A műsor után a kakasütést is ki lehetett próbálni, valamint játékkészítésre is sor került, a gasztronómiai bemutatót különösen nagy érdeklődés övezte.