Livanán vendégszerepeltek a dályhegyiek

763
dalyhegyiek1

A dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület tánccsoportja szombaton Livana településen vendégszerepelt, a Leopold Kultúregyesület által rendezett nemzetközi néptáncszemlén.

Az Eszék-Baranya megyében, a Čepini járásban található Livanán a Leopold Kultúregyesület idén rendezte meg az első nemzetközi néptáncszemlét, melyre a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület táncosai is meghívást kaptak.
Hugyik Irénke, a dályhegyi egyesület egyik vezetője lapunknak elmondta, a Leopold Kultúregyesület vezetőivel idén, egy eszéki táncszemlén vették fel a kapcsolatot, akik már az ezt megelőző erdődi Cseresznyenapokon felfigyeltek a dályhegyiek táncára és díszes viseletére.
A kapcsolatfelvételt a livanai néptáncszemlén való vendégszereplés követte, melyen megválasztották a legszebb sokác leányt és legényt is. A versenynek két dályhegyi díjazottja is lett: Albert Ivona a lányok között az első, Madajček Krisztián pedig a legények között a harmadik helyezést érte el.
A dályhegyi tánccsoport legközelebb a hétvégén, a szentlászlói falunapon lép fel, júliusban pedig Boszniába utaznak.