Legalább szervezeteink „télapóit” nem akadályozta a koronajárvány

0
167
Haraszti

Egyesületeink számos programötlettel – adventi vásárok, télapóváró ünnepélyek stb. – készültek decemberre, melyek sajnos meghiúsultak a járványhelyzet miatt. A karácsonyi csomagosztás viszont kivitelezhető volt, így egyesületeink ily módon igyekeztek szebbé tenni a gyerekek karácsonyát. Több településen az időskorúakról sem feledkeztek meg.

Vörösmart

Vörösmarton a Baranyai Júlia Magyar Kultúregyesület osztott karácsonyi csomagot a helyi gyerekeknek.

– Összesen hatvan csomagot osztottunk ki, a tizennégy éves korosztályig mindenki kapott ajándékot egyesületünk télapójától, aki, mivel decemberben nem esett hó, szánja helyett traktorral utazott háztól házig – mondta el lapunknak Fábiján Melissza, az egyesület aktivistája, hozzátéve, a csomagosztást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

- Reklám -

A járványhelyzet miatt vörösmarti egyesületünk sem dolgozhatott a tavalyi évben olyan szinten, ahogy tervezte, őszi magyar estjüket azért sikerült megszervezniük.

Várdaróc

A Várdaróc Magyar Kultúregyesület minden évben tart adventi műhelyfoglalkozásokat gyerekeknek. Tavaly sok más programjukkal egyetemben ez is meghiúsult, a karácsonyi csomagosztás viszont nem maradt el. A várdaróci tájházba érkezett meg a télapó, ahova a gyerekek a járványhelyzetre való tekintettel kisebb csoportokban érkeztek, hogy átvegyék ajándékukat. Ajándékot kaptak az egyesület táncosai is, ruhatartót és cipőtartót, melyekben népviseletüket szállíthatják a fellépésekre, emellett mindenki kapott naptárt és egy csoportképet is a táncegyüttesről.

– Ilyen módon igyekeztünk egyesületünk legfiatalabb tagjai számára szebbé tenni az ünnepeket, illetve táncosainknak megköszönni kitartó munkájukat – mondta lapunknak Micheli Zsolt, az egyesület elnöke, megjegyezve, amikor a járványhelyzet lehetővé tette, tánccsoportjaik próbáltak, új koreográfia tanulásába kezdtek. Legnagyobb rendezvényüket, a néptáncfesztivált nem tarthatták meg, viszont a kakasütés még a pandémia előtt sikeresen lezajlott. Bíznak benne, hogy a helyzet javulni fog, és az ideit megtarthatják.

A falu legidősebb lakosairól sem feledkeztek meg a várdaróciak. A helyi HMDK-alapszervezet a Várdaróc futballklubbal, a Csizli halbolttal, valamint a Citadella és Darócz éttermekkel összefogva halpaprikással lepte meg őket bővednapján, szebbé téve számukra is az ünnepet.

Laskó

– Elmaradt az adventi program Laskón is, melyre a zágrábi Kisebbségi Tanácsnál pályáztunk – mondta el lapunknak Munk Erik, a helyi HMDK-alapszervezet és a Laskói Ifjúsági Egyesület vezetője, hozzátéve, így náluk is egyedül a csomagosztás volt kivitelezhető decemberben.

Kb. kilencven gyerek kapott ajándékot Laskón a két egyesülettől, aktivistáik a csomagosztás alkalmával a falinaptárakat is házhoz vitték, ami mellé süti is járt.

Kopács

Kopácson a HMDK-alapszervezet a helyi óvoda bevonásával osztott csomagot ünnepek tájékán az egyedül élő idős embereknek és a gyerekeknek.

– A tizennyolc éves korosztályig bezárólag minden gyereknek, kamasznak osztottunk a faluban ajándékot, ez először fordult elő – mondta el lapunknak Farahó Zsolt, a kopácsi HMDK-alapszervezet elnöke, hozzátéve, fontosnak tartják, hogy megmutassák a gyerekeknek, mekkora öröm rejlik az adakozásban.

Haraszti

A Haraszti Ifjúsági Egyesület nem tarthatta meg decemberben az adventi vásárt, melyet egy új programmal pótolt, vagyis inkább egy régivel, a betlehemezés hagyományát elevenítette fel.

– Háztól házig ment kis csapatunk karácsonyi énekekkel, kezdeményezésünket örömmel fogadták – nyilatkozta lapunknak Csiszár Norbert, az ifjúsági egyesület vezetője.

A betlehemezés jó alkalom volt arra is – tette hozzá –, hogy kiosszák csomagjaikat a gyerekeknek. Ötven csomagot adományoztak a tizennégy év alatti gyerekeknek, a településen élő időseknek pedig karácsonyi süteménnyel kedveskedtek, amit az ifjúsági egyesület lánytagjai, valamint a haraszti nőszervezet aktivistái készítettek. A betlehemezés napján díszítették fel a faluközpontban álló karácsonyfát is.

Vukovár

Vukovár-Szerém megye magyar kisebbségi önkormányzata minden karácsonykor csomagot oszt a gyerekeknek. A kisebbségi önkormányzat „télapója” idén is bőkezű volt, a gyerekek mellett a hátrányos helyzetű személyeket is megajándékozta.

– Idén, amikor a járványhelyzet megnehezíti az ünneplést, a Vukovári Magyarok Egyesületében úgy döntöttünk, az egyesület tagjainak is ajándékot osztunk, a kis csomag mellé járt a HMDK-s naptár és védőmaszk is, amelyet Vukovár város kisebbségi tanácsa jóvoltából tudtunk adományozni – mondta el lapunknak Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesülete, valamint Vukovár-Szerém megye magyar kisebbségi önkormányzatának elnöke, hozzátéve, a csomagokat házhoz vitték Vukováron, Vinkovciban, Kórógyon, Ójankovácon és Čakovciban is, egészségügyi szempontból így volt a legbiztonságosabb.

Nagy örömükre szolgált – mondta Rozália asszony –, hogy egyesületük kórusa előadásával is hozzájárulhatott a karácsonyi hangulat fokozásához, hálásak a laskói kultúregyesületnek az online kórustalálkozóra való meghívásért.

Vinkovci

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület és a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat, szokásukhoz híven, most decemberben is megajándékozták a közösségükben élő gyerekeket és időskorúakat.

Ács Marica, a kultúregyesület tagja lapunknak elmondta, a koronajárvány miatt nem tartották meg hagyományos karácsonyi összejövetelüket, az ajándékcsomagokat házhoz szállították.

Kiskőszeg

Kiskőszegen a Darázsi járás magyar kisebbségi önkormányzata szervezett csomagosztást. Látványos volt az akció, ugyanis a télapót lovaskocsi szállította egyik helyről a másikra.

Sipos Krisztinától, a kisebbségi önkormányzat elnökétől megtudtuk, a kocsi négy állomáson várta a gyerekeket a főutcán a csoportosulás elkerülése érdekében. Összesen 60 csomagot osztottak ki, a legkisebbektől a nyolcadikos gyerekekig mindenki kapott ajándékot.

Kórógy

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat támogatásának köszönhetően ajándékozta meg a falu legfiatalabb és legidősebb lakosait.

– Minden gyerek kapott csomagot a télapótól, az egyesületbe tartozó fiatalok a karácsonyi csomag mellé egy bekeretezett, a táncegyüttes tagjait ábrázoló csoportképet is kaptak. Az időskorúak csomagjában pedig többek között sütemény volt, melyet egyesületünk nőtagjai készítettek – mondta el lapunknak Cserepes Zoltán, a hagyományőrző egyesület elnöke.

Dárda

A HMDK dárdai alapszervezete a nyolc év alatti helyi magyar gyerekeknek osztott karácsonyi csomagot, a dárdai magyar kisebbségi önkormányzat pedig a nyugdíjasokat ajándékozta meg az ünnepek alkalmából.

Újbezdán

Megérkezett a „télapó“ Újbezdánba is, ahol a kultúregyesület székházának az udvarán vették át a csomagot a gyerekek.

Horvát Ibolya elnök asszonytól megtudtuk, összesen hatvan gyerek, valamint az egyesület tagjai is kaptak csomagot. A gyerekek közül a bátrabbak szavaltak is a télapónak a székház udvarán, ahol karácsonyfát is díszítettek az egyesületi tagok. Gazdagabbra tervezték adventi programjukat az újbezdániak is, bíznak benne, hogy az idei év kezdetével javul a helyzet, és ismét olyan aktívan tevékenykedhetnek, ahogy a járványhelyzet előtt.

Dežanovac

A Belovár-Bilogora megyei Dežanovacon is aktív magyar közösség él, melynek tagjai rendszeresen találkoznak, ápolják nemzeti hagyományainkat.

Karácsony táján dežanovaci magyar egyesületünk tagjai sem feledkeztek meg a legkisebbekről, a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzat, valamint a dežanovaci járási magyar kisebbségi önkormányzat jóvoltából osztottak csomagot.