Vajon van-e nekünk olyan? És vajon a horvátországi magyarságnak vannak-e erre irányuló törekvései? Vagy egyszerűen megelégszünk alkotmány adta jogainkkal, amelyek nem egyenértékűek a valóságos kulturális autonómiával.
Mit jelent az autonómia valójában, és mit takar a gyakorlatban? Az autonómia jelentése önkormányzás, önigazgatás, önrendelkezés. Vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a kisebbségi tanácsok tanácsok-e vagy önkormányzatok. Hatáskörüket tekintve valóban csak tanácsok, tanácsadói jogosítvánnyal, mindenféle szankcionálási lehetőség nélkül. Még Szlovéniában is, ahol hétezerre tehető a magyar kisebbség lélekszáma, komolyabb jogosítványokkal rendelkeznek ezek a testületek, például vétójoguk van, meggátolhatják például, hogy a „reguláris” önkormányzatok rájuk nézve hátrányos döntést hozzanak. Nálunk ez jelenleg elképzelhetetlen. Ha felépítésüket és megalakulásuk folyamatát nézzük, azt, hogy közvetlen választások útján kapnak megbízást, okkal nevezhetjük őket önkormányzatoknak.
Egy közösség akkor lehet autonóm, ha érdekképviseleti és közigazgatási jogosítványokkal bíró intézményrendszerrel rendelkezik. Ebből az intézményrendszer megvan, csak a jogosítványok hiányoznak hozzá. A nemzeti kisebbségek fennmaradását és fejlődését leginkább a területi és a személyi elvű autonómia szolgálja. Mivel a horvátországi magyarság alacsony létszáma miatt sem törekedhet területi autonómiára, erőfeszítéseink a személyi elvű, vagyis kulturális autonómiára korlátozódnak. Itt arról van szó, hogy választott szerveink átvehessék az államtól a kultúránk és nyelvünk megőrzéséhez szükséges intézményeket és igazgatási jogosítványokat. Ez például már működik a Vajdaságban, ahol a Magyar Nemzeti Tanács ingerenciája alá tartoznak a magyar kiadók, színházak és egyéb kulturális intézmények, valamint az igazgatótanácsokba való delegálási jogok is. Itthon viszont a magyarság egyik legfontosabb intézményének, az eszéki magyar iskolaközpontnak a vezetőjét a horvát oktatási miniszter nevezi ki. A kisebbségi iskolák igazgatóbizottságaiba sem a kisebbségi önkormányzatok vagy az országos koordináció delegál, ami a szóban forgó testületek szuverén joga volna, ha rendelkeznénk kulturális autonómiával. A mi esetünkben viszont a megyék delegálnak, ezért például megesik, hogy egy kilenctagú testületben mindig akad valaki, aki nem beszél magyarul, és emiatt még az anyanyelvhasználathoz való jogot sem gyakorolhatjuk egy-egy kisebbségi iskolában, arról nem is beszélve, hogy nem a közösség érdeke, hanem a politika az, ami ilyenkor dominál. És itt van példának okáért a legutóbbi eset: a magyar szervezetek idei költségvetési támogatásáról úgy döntöttek Zágrábban, hogy egy embertől, illetve a nem magyar nemzetiségű többi kisebbségi képviselőtől függött egy-egy közösség, szervezet vagy a színvonalas sajtó (média) további sorsa.
