Nyugat-Európa már több éve bringalázban ég, így próbálják levegőhöz juttatni a nagyvárosokban élőket és közlekedőket. A „közbicikli” lényege, hogy egy előzetes regisztráció után bármikor felkaphatunk csipkártyánkkal egy biciklit, majd az úti célunkhoz legközelebb eső „dokkolóban” letehetjük azt. Párizsban évek óta működik a Vélib-rendszer, Koppenhágában már a harmadik verzióját is bevezették a közösségi közlekedésbe integrált hálózatnak, de utcai egyenbringák vannak pl. Bécsben, Rómában, Lyonban, Washingtonban, Barcelonában és Londonban is.
Eszéken is régóta szerepel a tervekben a közbicikli-project, amelybe a város eddig már 180 ezer kúnát fektetett. A rendszert a Bios cég és az Elektrotechnikai Egyetem készíti. Ivan Vrdoljak alpolgármester a Glas Slavonije-nek kijelentette, 15-20 dokkolót alakítanának ki, és mintegy 200 kerékpárt szeretnének beszerezni. A projektre Újvidékkel közösen szeretnének uniós pénzekre is pályázni. Az első két „állomást” a városháza, illetve a megyeháza előtt helyezik el, így az itt dolgozók élhetnek elsőként mindennapi munkájuk során ezzel az új lehetőséggel.