A kiskőszegi labdarugó-egyesület szervezésében ismételten családi napra került sor, amelyen kicsik és nagyok együtt szórakoztak a különböző programokban való aktív részvételüknek köszönhetően.
A kiskőszegi labdarugó-egyesület rendszeresen tart összejöveteleket, legnépszerűbb programjuk a családi nap, amikor is összegyűlik a falu apraja-nagyja. A program célja, hogy egy nap erejéig összehozzák a másutt élő és az otthon lakó kiskőszegieket, erre pedig nagyon jó alkalom egy családi nap, amit már negyedik alkalommal szerveztek meg. Futballklub lévén a labdarúgás központi eleme a programsorozatnak. A nap elején ügyességi vetélkedők várták a legkisebbeket, majd következett a gyerekek focitornája, ahol a helyieken kívül ott voltak a darázsi és a bezdáni kis futballisták is. Utána a felnőttek vették birtokukba a focipályát, ahol – immár hagyományosan – az egyes utcák lakosaiból összeállt csapatok rúgták a bőrt.
A nap végén élőzenére szórakoztak a résztvevők a hajnali órákig.
A rendezvény megvalósulását a Darázsi járás és Jankovics Róbert parlamenti képviselő támogatta, amit a szervezők ezúton is köszönnek.
