Kisebbségi önkormányzati választások harmadszor: 2:1-re szépített a MESZ

207

Jegyzetem írásának az időpontjában, kedden délután fél kettőkor az országos választási bizottság hivatalos honlapján még mindig nincsenek fönt a kisebbségi önkormányzati választások eredményei. Olyan komolytalan a hozzáállás, mint amennyire komolytalan volt júliusra kiírni a választást. Az Izbori.hr honlapon még részeredmények sincsenek, ezért mélyebb elemzésekbe ebben a lapszámunkba nem bocsátkozhatunk, mert nincs miből dolgoznunk. Bizonyára azért ilyen lassúak a feltöltésekkel, mert ugyebár a szabadságok idejére sikerült kiírni a választásokat, így bizonyára a hivatalokban is kevesebben dolgoznak, mint ahogy a szavazási hajlandóság is igencsak gyenge volt országszerte (ami ránk, magyarokra csak részben vonatkozik).

Ahhoz, hogy az eredményeknek legalább a 95 százalékáról adatokkal rendelkezzünk, bizony kollégáimmal másfél napot kellett telefonálgatni, honlapokat bújni és egyéb helyekről információkat gyűjteni. És hadd dicsérjem meg éppen ezért Eszék-Baranya megyét, amelynek a honlapján teljes egészében megtalálható a megyére vonatkozó végeredmény.

Az elmúlt két választás eredményeihez képest, amikor a HMDK nyert (2003-ban és 2007-ben), most merőben más a helyzet. Amelynek okairól valószínűleg több mélyebb elemzés is születik majd a közeljövőben.  Míg négy évvel ezelőtt a HMDK képviselői alkották, hozták létre az országos koordinációt, ezt most valószínűleg a MESZ teszi  majd meg.

Az, hogy nyár van és nagyon meleg, igazi kánikula, nem gátolta meg a magyar nemzetiségű horvát állampolgárokat abban – főleg a MESZ szavazóit -, hogy Eszék-Baranya megyében 3133-an a szavazóurnákhoz járuljanak. Valamennyivel kevesebben, mint a legutóbbi parlamenti választások alkalmával: akkor országosan mintegy 4200-an szavaztunk, most pedig csak a szóban forgó megyében több mint háromezren!. Ami annyit jelent, hogy a többi kisebbséghez képest, sőt az előző önkormányzati választásokhoz képest is bizony elég sokan, ami a megyei eredményeken meg is látszik. Míg a HMDK-s jelöltek úgy átlagosan 50-100 szavazattal kaptak kevesebbet (10 százalékkal), mint négy évvel ezelőtt (a HMDK biztos támogatói közül sokan el sem mentek szavazni), addig a MESZ jelöltjei általában 500 szavazattal kaptak többet. Vagyis négy év alatt valahonnét újabb, eddig rejtőzködő szavazók kerültek elő!? Pélmonostoron például 100 szavazattal hozott többet a MESZ, mint négy évvel ezelőtt, míg a HMDK voksai nem változtak. Vagyis a HMDK nem tudott újabb szavazókat mozgósítani ebben a megyében.

Az összesítésekből az is kiderül, hogy országosan a MESZ jelöltjei vannak többségben a városi, megyei és járási testületekben, amiről tematikus cikkünkben bővebben be is számolunk. Más megyékből viszont egyelőre, lapzártánkig nem tudtunk hivatalos eredményekhez jutni.

Az viszont már most látható, hogy a legnagyobb megyei magyar kisebbségi önkormányzatba ezúttal nem kerültek be olyanok, akik a kisebbségi/nemzetiségi kérdésekben komoly elméleti tudással, ugyanakkor gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, és akik már e téren le is tettek valamit az asztalra, és kutatások, helyzetelemző írások fémjelzik tevékenységüket.