Kincses Pince – Kárpát-medencei borfesztivál a szlovákiai Párkányban

100

A Kincses Pince egy vándor borfesztivál, melyet először az erdélyi Kolozsvárott, majd Csíkszeredában, Nagykárolyban, tavaly pedig a horvátországi Crikvenicában rendeztek meg. Idén pedig a szlovákiai/felvidéki párkányi sétálóutcán mintegy 30 borász mutatkozott be két napon keresztül, színvonalas színpadi műsor kíséretében. Horvátországot a csúzai Kováts és a karancsi Szabó Pincészet képviselte.

A rendezvény nemcsak hagyományos borfesztivál, hanem egyben a Kárpát-medence borászainak találkozója is. A nyilvános fesztiválprogram mellett néhány olyan, kizárólag a borászoknak szóló eseményre is sor került, melyek során megismerhették a felvidéki borvidéket és borokat, beszélhettek egymás munkájáról, kapcsolatokat építhettek.

A borászok hét országból (Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Ukrajna és természetesen Szlovákia) érkeztek, tehát az egész Kárpát-medence képviselve volt.

A vendégeket a Párkányi Borok Háza elnöke, Geönczeöl Attila és Párkány városának polgármestere, Szabó Eugen üdvözölte, majd Mészáros Balázs, a magyar agrárminisztérium osztályvezetője adta át Ökrös Oszkár helyettes államtitkár üzenetét, aki személyesen nem tudott jelen lenni. Elmondta, ez már az 5. jubileumi Kincses Pince, ahol egy helyen tudnak bemutatkozni a Kárpát-medence borai és borászai, ahol egymástól földrajzilag távol eső vidékek boraiból lehet ízelítőt kérni.

„A rendezvényt mindenhol élénk érdeklődés övezi. Most már nem az a kérdés számunkra, hogy megrendezzük-e az eseményt, hanem az, hogy hol. Sok régió szívesen lenne házigazdája. A Felvidék méltó helyszíne az eseménynek, hiszen itt olyan borvidékek találhatók, melyek magyar örökségünk részei” – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség pártjának vezetője Goethét idézte: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk. Megköszönte a szervezést és a magyar kormány támogatását. „A bor végigkíséri az életünket, ott van velünk a remek pillanatokban, amikor gyermekek születnek, az ünnepeinken, de akkor is, amikor borba fojtjuk bánatunkat. Örülök, hogy most olyan helyen vagyunk, ahol sok jó bort kóstolhatunk” – emelte ki beszédében.

A HMDK Gazdakörét, amely a tavalyi crikvenicai Kincses Pince szervezője volt, valamint a horvátországi magyar borászokat a csúzai Kováts és a karancsi Szabó Pincészet képviselte Párkányban.

A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.